Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Nagyon nehéz lesz a 11. osztály?

Nagyon nehéz lesz a 11. osztály?

Figyelt kérdés

Szia!


Most voltam 10. osztályos, és egy kicsit leterhelőnek éreztem ezt a tanévet.

Nyelvvizsgára készültem, ECDL vizsgáztam, iskolán belüli kisérettségik is voltak és hajtottam rendesen a jó jegyekért, kitűnő lettem.

Biosz-kémia fakultációt vettem fel, orvosi a cél. Szóval már fakultációk is lesznek, plusz a jegyek is számítani fognak.

Nagyon izgulok. Ha rosszak lesznek a jegyeim, akkor a vitt pontszámom is. Ha pedig nagyon a jegyekre koncentrálok, akkor kevesebb idő marad az emeltekre készülni. És nem merem elengedni a tanulmányi vitt pontokat, mert ha egy nehezebb érettségit kapok majd, akkor még az is lehet, hogy nem lesz elég a pont ahhoz, hogy bekerüljek.


Huhh...Bocsi, ha hosszú lett. Nem baj, ha nem tudtok segíteni, igazából csak rajtam múlik ez az egész, de jólesett kiírni magamból.


16/L



2017. júl. 19. 11:57
 1/10 anonim ***** válasza:
68%

engedd el a tanulmányi pontokat és inkább az emeltekre koncentrálj..

Nekem vitt pontom maxos lett idén érettségiztem viszont az emeltek annyira nem lettek jók.(biosz kémia)

Azt javaslom a kémiára feküdj rá nagyon nagyon! :)

Sok sikert!

2017. júl. 19. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
90%

Nem lesz nehezebb, csak másabb. Más lesz a tananyag. Nekem például a 12. ment a legjobban, a 10. pedig a legrosszabbul.


22F

2017. júl. 19. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
86%
Nehezebb lesz mint az eddigiek az tény, de ha orvosira készülsz szokj hozzá, mert orvosin 10x annyit kell tanulni mint gimiben. Oszd be jól az idődet, ne cseszd el felesleges dolgokkal és nem lesz gond.
2017. júl. 19. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem jól teszed, ha nem engeded el a vitt pontokat, valamint a többi érettségi tárgyat, de az emeltekre nagyon feküdj rá. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de ha megvan a kellő ambíció akkor meg tudod csinálni:)
2017. júl. 19. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat :)


(Nem tudom ki pontozgat le, de én mindenkinek adtam a zöld pacsit. Azért hadd én döntsem már el kérdezőként, hogy hasznos volt-e a válasz... Ha negatívan akarsz visszajelezni írj ki egy saját kérdést és pontozgass ott.)

2017. júl. 19. 14:15
 6/10 anonim ***** válasza:
81%

OFF: orvosin nem csak a két emelt százalékát nézik? hogy duplázással legyen meg a pont?


ON: Nem elrémisztés, de nekem a 11. volt a legnehezebb, akkor felsőfokúztam és mellette ott volt még a faktok (töri + közgazdaságtan) plussz órái is, de ahogy írták előttem, ha valóban az orvosi a cél akkor ehhez hozzá kell szokni minél hamarabb ;)

A 12. meg a legkönnyebb.. ott már új anyag alig volt, főként ismételtünk gyakoroltunk.

2017. júl. 19. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
21%

Szerintem az egyetem főleg az msc sokkal nehezebb hidd el :)

Bár az durva hogy még itt sem lesz egy héten annyi óra még ha mindbe bejárok is mint gimiben. Na azt nem bírnám újra...

2017. júl. 19. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
91%
Hát én pl jóval többett vagyok bent egyetemen, mint annó gimiben, pwdig nem járok be minden előadásra
2017. júl. 19. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
64%

Szia!


Nekem is hasonló volt a 10.-es évem, de utána nem éreztem megerőltetőbbnek a 11.-et.

Én töriből kisérettségiztem, így a töri faktba gyorsan beleszoktam és könnyen vettem fel a ritmust. A nyelvvizsgát 10. év végén letudtam, így azzal nem kellett törődnöm.


Nekem az emelt matek volt az igazán kihívás 11.-ben, illetve a fizika (soha nem volt erősségem).

De 11.-ről annyit tudok mondani, hogy a tanuláson kívül nem sok mindenre volt időm, csak kondira. Így lett év végén két négyesem (matek és fizika).


Ne izgulj, ügyes leszel, do your best, és akkor minden jól fog alakulni! :)


18/L

2017. júl. 25. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Igen, nagyon nehéz.
okt. 30. 02:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!