Egyetemen lehet barátokat szerezni? És hogyan? Van ott idő ilyesmikre vagy csak a tanulásról szól minden?
hogy a fenébe ne:))))
nekem tök jó társaságom volt:)
sőt, én a férjemmel is az egyetemen jöttem össze, meg a legjobb barátaimat is az egyetemnek köszönhetem.
jaj dehogynem:)
ott úgy megy a barátkozás, mint a karikacsapás:)
Én egy elég nehéznek mondható egyetemre jártam, két éve fejeztem be, de soha életembe nem volt annyi szabadidőm mint akkor. A tanáraim meg is mondták, hogy vissza fogjuk sírni azokat az időket! Volt hogy úgy állítottam össze az órarendem, hogy egyik nap be sem kellett mennem.
Az első 1-2 félév csak a húzós, mert akkor jön rá az ember, hogy mit és hogyan kell csinálni, meg persze akkor még nem jöttünk rá, hogy nem kell bemenni az előadásokra.
Elég vicces volt később, hogy vártunk az előadóterem előtt hogy bemehessünk, és amikor vége lett az előző előadásnak, csak úgy hömpölygött ki a tömeg (elsősök). Mi meg voltunk az előadáson kb. 15-en a 150-ből. Ebből 3 aludt, 10 újságot olvasott (Hoztak külön Metro újságot az egyetemistáknak!), a maradék jegyzetelt valamit.
Persze , hogy lehet, az előadóteremben, ha valaki mellé leülsz-talán még barátok is lehettek, na meg ha például a szülőföldedtől távolabb tanulsz és esetleg kollágista vagy.
Vagy albérletben laksz, hidd el a lakótársaiddal mindenféleképpen nagyon jól kijöttök majd.Ezt tapasztalatból mondom, jelenleg én is egyetemi hallgató vagyok.
A multkor még balhé is volt, mert sztriptíztáncost hívtak a
kolidiszkóba és feltették youtubera. :P
Bnő közül is bőven válogathatsz, ha nem vagy csóró.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!