Szerintetek elmenjek másik suliba?
Most vagyok 7. osztályos, vidéken van a sulim, és hát nem a legjobb osztálytársaim vannak.
Leginkább a kisebbséghez tartoznak. Sokszor piszkálnak a lányok. Én persze visszaszólogatok nekik, de nem csúnyát csak röhögök rajtuk(pedig egyáltalán nem vagyok ilyenkor vicces kedvemben). Volt hogy az egyik elmondott minden k**vának, vagy azt mondta, hogy ba***on meg apád, meg az Isten is, sz**pjak f**zt, ráadásul még meg is fenyegetett, hogy megtépi a hajam, stb. Hiába nevetek rajta, legbelül fáj. Elmondtam persze a tanároknak is, tesznek is valamit ellene biztos, de volt már ilyenre példa, hogy a másik hónapban folytatta a szekálást. Otthon is elpanaszoltam, persze tettek is valamit a szüleim, de mindig nem lehetnek ott.. Apukám megkérdezte, ezt a kérdést, és hát igazából nem tudtam rá mit mondani. A legközelebbi suli nincs messze, de az se a legjobb suli.. Volt olyanra is például, hogy egy "vagány" fiú megütött engem ok nélkül. Sokszor hozzám szól, bunkón hogy " mivan, mi, mit keménykedek ". Vannak azért normálisak is az osztályomban, de azok is csak fiúk, lány egy normális nincs rajtam kívül. A 8.-ból van két jó barátnőm (óvódás korom óta ismerem őket), akikkel úgy elvagyok szünetekben, de jövőre már nem járnak ide. Tehát osztálytársaim kb. 90%-a nem normális, idióta. Amikor ilyen van, néha megfordul bennem ez a kérdés. Sokszor sírok amikor hazaérek, úgy mondom el a szüleimnek. Ők persze segítenek nekem ahogy csak tudnak.
Szívesen várom a válaszokat!
Mindenképpen valts sulit, ez igy nem elet... :(
Ennél minden csak jobb lehet - es inkabb utat tobbet, de keress cigomentes sulit, azok csak lehúzzák a színvonalat. :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!