Orvostanhallgatók ti nem féltek az orvossá válástól?

Akkor válassz olyan szakterületet, ahol ritkábban találkozol olyan betegekkel, akik meghalhatnak egy-egy beavatkozás közben.

Bár szerintem nemigen lehet olyan orvos, aki senkinek sem ártott komolyan (okozott maradandó károsodást esetleg részese volt valamilyen módon a halálának) egy egész életpálya alatt. Hiszen mondjuk mennyi eseted lesz mondjuk 40 év alatt?

Ha elég lelkiismeretesen tanulsz (és folyamatosan továbbképzed magad) és később elég lelkiismeretesen végzed majd a munkád, akkor akkor is el tudsz számolni a lelkiismereteddel (és mások felé is el tudsz számolni), ha esetleg hibáztatnak (vagy te hibáztatod magad) valakinek az egészségkárosodásáért / haláláért.

Anno egyetem alatt annyira nem féltem ettől, talán azért, mert nem sokat gondolkodtam rajta. Végzett orvosként már rosszabb. Igazából néha tényleg baromi nehéz az, hogy bármennyire is odafigyelsz, bármennyire is minden tőled telhetőt megteszel, bizony beüthet a szar bármikor. Mindenféle orvosi beavatkozásnak lehetnek szövődményei, és ezt sokszor a páciensek és a hozzátartozók képtelenek felfogni. Olyan orvos pedig nincs, akinek soha nem volt semmilyen szövődménye, max akkor, ha nem dolgozott soha.

Egyébként az a véleményem, hogy nagyon sok múlik a kommunikáción. A betegek sokkal elnézőbbek egy esetleges nem kívánatos esemény esetén is, ha normálisan, kedvesen, türelmesen állsz hozzájuk.