Orvosok, orvostanhallgatók! Ti mit tennétek a helyemben? Vagy lehetséges, hogy csak a tanulás okozta stressz és a szorongás hozza ki belőlem és teljesen fölöslegesen idegeskedem? Vagy egyszerűen csak az önbizalomhiány az oka?
Amióta az eszemet tudom, orvos akartam lenni, mivel mindig is nagyon érdekelt az orvostudomány és nagyon lelkiismeretes is vagyok, ezért az embereken is szívesen segítek. Első évben megbuktam anatómiából, de utána való évre talpra álltam belőle egy 4-essel, most pedig a passzív félévet folytattam és másodévet kezdem újra, a másodéves anatómia és élettan miatt. Ez idő alatt igyekeztem tanulni az angolt és a többi tárgyat. Ezek miatt a kudarcok miatt eszembe sem jutott meghátrálni, mert nagyon kitartó vagyok, teljesen más probléma gyötör belül. Néhány hónapja azon kezdtem el mélyen szorongani, hogy "Mi történik, ha esetleg egy beteget véletlenül félrekezelek, vagy csak kezeléskor elnézek valami fölött és meghal, vagy valami hasonló történik, én pedig börtönbe kerülök?" Még akkor is, ha komolyan veszem a dolgot és nem arrogánskodom a beteggel.
Azóta, hogy erre gondoltam, állandóan, sokszor akarva, akaratlanul is előjön ez a gondolat, ilyenkor vagy teljesen elhagyom magam lelkileg, vagy elkezd hevesen kalapálni a szívem, vagy csak egyszerűen bepánikolok úgy, hogy másra csak nehezen tudok koncentrálni és ez tényleg csak néhány hónapja jelentkezett. Kérdeztem két évfolyamtársam véleményét erről, de mindegyikük csak értetlenül néztek rám és egyszerűen nem akarták érteni, hogy minek gondolkodom ilyeneken. Ebből pedig azt szűrtem le, hogy csak egy buta kósza gondolat, de majd elmúlik... Velem lenne a baj? Vagy csak tényleg az okozza mindezt, hogy csak és kizárólag a tanulásra koncentrálok és sohasem megyek el szórakozni sehova? Vagy egyszerűen csak az okozza, hogy nincs önbizalmam?
Én ezt az egyetemet nagyon meg akarom csinálni, mert rengeteg energiát beleöltem korábban is és az egész fiatalságomat erre a lapra tettem fel, ezért is vagyok kétségbeesve, mert nagyon a padlóra küldene, ha emiatt a gondolat miatt szúrnám el az egész életemet. Orvosok, orvostanhallgatók, nektek mi a véleményetek? Ti mit tennétek a helyemben?
Előre is nagyon köszönöm a válaszokat!
Én úgy gondolom, hogy őszintén megnyugtathatlak, két dolog miatt: soha, senki nem kerül ki úgy az egyetemről, hogy valamilyen releváns, fontos dologban tévedhetetlen lenne. Senkinek nincs tökéletes lexikális tudása, főleg úgy, hogy az ismeretek elég dinamikusan változnak. Az gondolom, hogy mindig a következő lépésre kell koncentrálnod. Amikor az ember elkezd majd orvosként dolgozni, szerencsés esetben rengeteg segítséget tud kapni rutinosabb kollégáitól. Mindig ott lesz a lehetőség, hogy kérdezzen, ha nem, akkor ki kell erőltetni. Az adott szakmában nagyon sok dolgot újra meg fogsz tanulni, a betegek gyógyítása úgyis jobban függ a saját tapasztalatokon, rutinon, mintsem a harmadévben elolvasott bekezdésen. Sokkal veszélyesebb egy olyan orvos, aki biztos a tudásában, és önfejűen cselekszik, mint egy olyan, aki inkább kétszer is mer kérdezni, és elfogadja a segítséget.
Ezek azok a dolgok, amik miatt nem kell parázni ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!