Pályaelhagyásra készülő tanár vagyok. Sokan elhagyták vagy el akarják hagyni a pályát. Érdekel, hogy ki miért, és hány év után?

Hasonló kérdést csaknem 2 éve tett föl egy kérdező. Ott részletesebben, nem indulatmentesen reagáltam erre. Viszont érdekesnek találom a kommentjét is! Ide másolom, mert tanulságos. Van valami közös élményünk, ami azonban nem a pálya utálatáról szól, hanem arról, hogy kénytelenek vagyunk meghátrálni. AZ én egészségem is kezd rámenni. Ugyanakkor nem hagyják a kiteljesedésünket. Fojtogató, fuldokló lelkiállapotban nem lehet alkotó munkát végezni. A miénk pedig az, és NEM SZOLGÁLTATÁS!!!

Érdemes elolvasni a fiatal kolléga tapasztalatát!

Simon Belmont nevű felhasználó válasza:

Nekem a tanári pályafutásom mindössze 3 évig tartott, és nem csak emiatt az új idiótaságok miatt döntöttem a váltás mellett.

Már alsós koromban tudtam, hogy tanár akarok lenni. Ez az elhatározásom tanulmányaim során végig megmaradt. Tisztában voltam, hogy nem fogom degeszre keresni magam, meg azzal is tisztában voltam, hogy finoman szólva sem stresszmentes munka, és hogy kevés szabadidővel jár.

Aztán belefutottam a pedagógusi pálya olyan nehézségeibe, amikre egyáltalán nem számítottam.

Mindenki azzal riogatott, hogy milyen kevés a fizetésem. Mint már mondtam, ez nem okozott gondot, tisztában voltam a kereseti lehetőségekkel.

Azt is tudtam, hogy a pedagógusi pálya kihalási alapon működik. Csak akkor találhat az ember rendes, határozatlan idejű állást, ha valaki nyugdíjba megy.

Azzal is riogattak, hogy milyen nehéz tanítani, mennyi vesződséggel jár megértetni a gyengébb képességűekkel az anyagot. Én ettől se féltem, és nem is volt ezzel problémám.

A fegyelmezés már keményebb dió volt, főleg, hogy olyan iskolában kezdtem, ahol rengeteg SNI-s, magatartászavaros, zaklatott életű, frusztrációkkal teli tanuló volt. De ezzel is megbirkóztam, bár kisebb problémák voltak eleinte, de belejöttem. (Egyébként ezen a ponton kezdtem rájönni, hogy mennyire nem ért szinte semmit a tanárképző, a módszerekre, technikákra, trükkökre úgyis magamnak kellett rájönni.)

De ami igazán zavart, az az elképesztően nagy negatív visszhang. Ha a tanár mindent jól csinál, akkor is lesznek, akik szemében ő lesz az első számú gonosztevő. És nem csak a diákok között van ilyen. Sok szülő is rémesen elfogult, ha a gyerekéről van szó, és sokan rémesen primitív szintet képesek megütni, ami a tanárral való kommunikációt illeti. Én első évemben két életveszélyes fenyegetést kaptam, egyiket szülőtől, amire a munkaközösség-vezető még engem hordott le, mondván, miért nem tettem a kedvébe, elvégre ez a szülő egy nagyon jómódú apuka. Ennél fogva nekem nem szabadott volna rászólnom a lányára, amiért órán origamizott meg körmöt festett. Gyakorlatilag akinek a szülei pénzesek voltak, azokkal kivételezni KELLETT. Ez meg maximális mértékben ellentétes a pedagógiai elveimmel. Emiatt aztán az iskola vezetősége is mindent megtett, hogy kicsináljon. Konkrétan nem riadtak vissza a rágalmazástól sem, csak hogy nekem a rossz híremet keltsék. Csak akkor álltak le, amikor a feljelentést kilátásba helyeztem. Aztán év végén eljöttem onnan, nem hiányzott az a közeg.

Következő munkahelyem emberileg normális volt, a munkatársak rendesek voltak, de itt is találkoztam a pedagógusi pálya pár negatív, és kevéssé hangoztatott aspektusával.

Sokan irigylik a tanárokat, hogy milyen keveset kell dolgozniuk. Hogy míg mások heti 40 órát melóznak, addig egy tanár csak 22-t. Míg másnak 20 nap szabadsága van egy évben, addig egy tanárnak 3 hónap. Ezt nagyon sokan hangoztatják, akiknek fogalmuk sincs egy tanár valódi mindennapjairól. Persze, nyilván egy rutinosabb, évtizedek óta a pályán levő tanárnak több szabadideje marad, de egy pályakezdőnek minden egyes órára kell készülnie, ami lelkiismeretes felkészülés esetén több ideig tart, mint maga a tanóra. Rengeteg a papírmunka, a dolgozatok javítása sem kevés idő, így aki tényleg lelkiismeretesen felkészül az óráira, és mindent rendesen elvégez (és mondjuk nem csak ránézésre osztályoz), annak hétköznap alig van szabadideje. De sokszor hétvégéje sincs, iskolai ünnepélyek, rendezvények, versenyek, stb. Igaz, hogy nyáron több a szabadideje egy pedagógusnak, na de az sem 3 hónap, mint ahogy sokan gondolják, hanem másfél. Egy tanár június végéig még dolgozik, és augusztus 15-én már kezdődnek az új tanév előkészületei.

Összességében vége egy tanárnak jóval kevesebb a szabadideje, mint egy normál, napi 8 óra munkaidejű dolgozónak.

Emellett már a pofátlanság határait többszörösen átlépi az, ahogy némelyik szülő bele próbál szólni a tanár munkájába, módszereibe. Meg akarják szabni, hogy hogy tanítson, hogy milyen dolgozatokat írasson, hogy tartsa az órát, hogy osztályozzon. Emellett rendszeresen tűrni kell a vérig sértett szülő szidalmait, amiért az ő kis szeme fénye bár igaz, hogy a feladatok felét elrontotta, de miért nem kapott legalább négyest, meg hasonlók. Persze, olyankor még kulturáltan sem lehet igazán ellent mondani a tisztelt szülőnek, mert akkor a tanár lesz a rossz, hogy nem tiszteli a szülő véleményét, és a kedves anyuka/apuka meg hajlamos a fenntartóhoz menni a "panaszával". Na, nekem ebből lett igazán elegem. Persze, ez nyilván iskolafüggő is, utána dolgoztam még fél évet óraadóként egy másik iskolában, ott ilyen problémák még csak fel sem merültek, de igazából akkorra már elhatároztam, hogy váltok. Nekem nem hiányzik ez az életstílus. Így aztán a portfóliózásból is kimaradtam. :-)

Azóta informatikusként dolgozok. Egyáltalán nem hiányzik a tanári pálya. Tanítani szerettem nagyon, de összességében nekem nem érné meg. Most ledolgozom a napi 8 órámat, és annyi. A délutánjaim szabadok, a hétvégéim szintén, és én dönthetem el, hogy mikor akarok szabadságra menni. Jóval stresszmentesebb ez a munka.