Anglisztikát tényleg felesleges elkezdeni levelezőn?
Jövőre szeretnék a Pázmány Péter Katolikus Egyetem anglisztika szakára jelentkezni, mert csak ott indul ez a szak levelezőn.
Egyébként 22 éves vagyok, és már egyszer jártam egyetemre Debrecenben, de nem tetszett a közösség, és mivel meleg is vagyok, ezért nem nagyon fogadtak be, ezért otthagytam 1 félév után.
Mivel vidéki vagyok (Békés megyéből), és jelenleg albérletben lakom, amit nem nagyon szeretnék a jövőben kollégiumra cserélni, ezért az egyetlen megoldás, ha levelezőn végzem a sulit mellette pedig dolgozom, hogy fent tudjam tartani a lakást. (Szüleim sajnos ilyen szempontból nem tudnak támogatni, és amúgy sem várnám el tőlük.)
Sok helyen olvastam, többek között ezen az oldalon is, hogy levelezőn nem nagyon lehet ezt a szakot elvégezni, vagy nincs értelme, mert képzetlen leszek. Mennyi ebben az igazság? Tényleg ennyire képtelenség? Verjem ki a fejemből?
A kérdésem másik része pedig az, hogy mennyire ítélik el a melegeket a Pázmányban, tekintve hogy egy vallásos egyetemről van szó? Valamint milyen maga a közösség?
Válaszaitokat előre is köszönöm. :)
Szia!
Igaz, én EKE-re járok, de nappali tagozatos anglisztikás vagyok. Szerintem nem felesleges levelezőn elkezdeni. Annyi, nekik a 7végébe vannak sűrítve azok az órák, ami nekünk 4 napba.
Szerintem abszolút nem gáz a dolog. Aki elítél, így járt. Sokkal fontosabbak a személyes értékek.
Dehát 23 évesen kollégiumba menjek?
Nem az, mert tudom, hogy vannak ott annyi idősek, de nem gólyaként... Vagy legalábbis erősen nem többségben.
Ezt úgy sem tudják megállapítani rólad, hacsak te el nem mondod nekik. :) Azért az egyetemen már intelligensebbek az emberek,mint egy gimnáziumban.
Sok sikert kívánok neked!
L 25
Próbáld meg, mit veszíthetsz? Semmit. Minden szakot (kivéve a mérnökit és pár gazdaságit) lehúznak az emberek egyébként, ne hallgass rájuk. Lehet, hogy igazuk van, de tapasztalatból mondom, hogy olyan szakot ami nem érdekel úgyse lehet elvégezni ha belehalsz se. Tehát olyat kell csinálni amit szeretnél. Saját tapasztalatból ítélj meg mindent, ne más nézőpontjából. Ha nem megy levelezőn, az se a világvége, váltasz majd.
Az érdekes, hogy Debrecen nem nyerte el a tetszésedet. Én pont máshogy gondolom, nekem pont Budapesten nem tetszik a közösség, személytelen az egész város a sok ember miatt. Debrecen viszont kisebb, 'családiasabb', ismerősöm pont oda jár szintén anglisztikára, ő nagyon élvezi az egészet. Én meg most félévkor hagyom majd ott Pestet, nyilván nem csak azért mert nem tetszik a város, hanem az egyetemmel is nagyon sok kivetnivalóm van.
Az meg, hogy meleg vagy, nincs a homlokodra írva. Miért ítélnének el? Másik kérdés meg, ha elítélnek, kit érdekel? Egy-két konzervatív tanár, lehet morcosabban javítaná a dolgozatodat ennek tudatában, de nekik meg miért kéne tudniuk róla? Semmi bajom nincs a melegekkel és szerintem a társadalom nagyrésze is úgy van vele, hogy inkább azokat 'ítélik' el, akik fűnek-fának reklámozzák és elképesztően túltolják az egészet.
Aztán lévén, hogy nem igazán vagyok otthon a vallásos oktatásban (nagyjából gimiknél tudom azt hogy megy, de egyetemeknél fogalmam sincs) nemtudom hogyan vegyítik, de esetleg más miatt lehet kellemetlen ez; kötelező imádkozás, templombajárás stb. (lehet, hogy van ilyen, nem tudom). De mivel levelezőn lennél, szerintem ebből a részéből abszolút kimaradsz, maximum egy nappalist érinthet. Pázmányról nem tudok nyilatkozni, nincs tapasztalatom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!