Egyetemi kollégiummal kapcsolatban?
Most kezdem az egyetemet, ha felvesznek, de felkerült pár kérdésem a kollégiummal kapcsolatban. Szóval az egyetem ahova mennék több koli épületet is fenn tart, de egy helyen. Nyilván van közöttük jobb és rosszabb, olcsóbb és drágább. Felvételinél pedig a tanulmányi eredmény is számít. Na most mivel nekünk még nincs olyanunk, alapból a rosszabb kolikat tartják fenn nekünk? Mert én inkább fizetnék a drágábbért. De akkor ezt így elsőben még nem lehet? Mindenkit egy helyre bepakolnak? Mert hogy elméletileg kapjuk majd a levelet a kolikról is, de nekem azt honnan kellene tudnom, hogy mondjuk melyik épületben melyik szakosok vannak többen (ha van ilyen), vagy hogy úgy kivel kerülök össze. Elsőssel, felsőbb évessel, saját szakomról vagy másikról? Mert lesz gólya tábor is, de hát az már kolis felvételi után, ha mondjuk velük szeretnék egy helyre kerülni, azt meg már nem lehet, nem?
Segítsetek légyszi, teljes kavar van a fejemben. :D
Mehetsz drágábba is, amennyiben megvan a pontod. Elsőben szociális és érettségi eredmények alapján számolják a pontot.
Véletlen szerűen kapsz szobatársat, lehet hozzád hasonlóan elsős, de lehet végzős is egy teljesen másik karról.
Nálunk ha jóltudom gólyatáborban lehet jelezni ha valakivel szeretnél egy szobába kerülni.
- Pontszámítás: egyeteme válogatja. Szociális, közéleti és tanulmányi pontok vannak általában. Aztán ezeket különböző módon nézik.
- Kolis felvételiről valószínűleg lesz majd levél, de még fel sem vehettek az egyetemre, tudtommal még nem derültek ki a ponthatárok, szóval nyugi.
- Egyeteme válogatja, hogy hogy osztják be a hallgatókat. Van ahol egy helyre rakják a gólyákat, van ahol karonként külön kolik vannak és még ezernyi variáció.
- Én még olyanról nem hallottam, hogy ne lenne lehetőség arra, hogy ha van ismerősöd akit szintén felvettek a koliba, akkor ne lehessen kérvényezni, hogy vele legyél együtt.
Amúgy semmi konkrétot nem fog tudni senki írni, ha nem mondod meg melyik egyetemről van szó.
Én nem oda jártam, de elmondom nálunk mi történt. Felvételi pontszámok kihirdetése után létrehozták nekünk a mentoraink a gólyacsoportot, itt megbeszéltük hogy ki melyikbe akar menni. Itt kerestünk lakótársakat is, de gólyatáborban is sok emberrel megismerkedtünk, volt hogy közülük válogattunk. Amikor megtudtuk hova vettek fel, pedig megbeszéltük és írtuk a kollégiumi bizottságnak és egy szobába tettek minket.
A felvételi a kollégiumba a vitt pontszámaink alapján volt meghatározva, illetve lehetett aki akart szociális alapon is. Nyilván jelentkezhettünk abba a kollégiumba amelyikbe akartunk. Nagyjából ennyi, de mindent leírnak majd augusztus első-második hetében, illetve böngészheted a suli weboldalát is, hátha, de nyilván addig még nem tudsz jelentkezni, csak tájékozódni ha már egyáltalán raktak fel bármit is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!