Biológia emelt szintű érettségi követelmény?
Az lenne a kérdésem, hogy a követelményben található két oszlop ( közép és emelt ) közül az emelt szintű követelmény tartalmazza a közép szintűt is vagy csak ami az ő oszlopában található?
Igazából azt szeretném kideríteni, hogy a nemzeti parkok előkerülhetnek-e szóbeli vizsán, mert az csak a közép szintűs sávban van megemlítve.
hú de régen volt ez már nekem. szerintem érdemes mindent átnézned hogy végszükség esetén is legyen róla fogalmad.
amúgy nyilván magába foglalja az emelt a közepet is, de ettől függetlenül szerintem lehetnek olyan dolgok amik után középszinten jobban érdeklődnek.
Az emelt szintnél tudni kell a közép szintet is, azaz mindkét oszlopot tudni kell.
Az emelt anyag, a középre "rakódik rá". Amit ismerni kell középen, az előjöhet emelten is, de ott már kicsit több anyaggal, összefüggésekkel szokták, és belekérdeznek sokszor azokba is.
A nemzeti parkok előszoktak jönni, és rendre a diákok nem is tudják. Hortobágyi (Nemzeti Park) / Kiskunsági (Nemzeti Park) / Fertő–Hanság (Nemzeti Park) ezeket érdemes átnézni. A hortobágyi szokott előjönni, és akkor szokták hozzá keverni ezt az esszét:
Választható feladatok 2007. május 17.
"A természetvédelem genetikai háttere 20 pont
Esszéjének gondolatmenetét az alábbi szempontok figyelembe vételével építse föl!
• Mi a természetvédelem elsődleges célja?
• Milyen lehetséges jogi, gazdasági, biológiai eszközökkel érhető el ez a cél? (Legalább három módszer leírása.)
• Mi az elvi feltétele annak, hogy egy élőlény populáció genetikailag egyensúlyi (ideális) lehessen? Ilyen körülmények között mi igaz egy kiválasztott kétallélos gén allélgyakoriságaira és a genotípusok gyakoriságaira?
• Milyen következményekkel jár a populáció létszámának változása a genetikai stabilitásra és a recesszíven öröklődő rendellenességek megjelenésére? Hogyan függ ez össze a védett területek nagyságával, határaik kijelölésével?
• Mit értünk a genetikai sokféleségen (faj-egyed diverzitás, illetve az egyes fajok genetikai diverzitása)? Miért fontos ennek megőrzése, és hogyan lehetséges ez?
• Hogyan befolyásolja a genetikai diverzitást a modern mezőgazdaság (például a monokultúrák elterjedése)?
MEGOLDÁS
• A természeti értékek (életközösségek, fajok, populációk esetleg egyedek – pl. fák ) / a biodiverzitás megőrzése / az okozott károk helyreállítása. 1 pont
• Eszközei: fajok védelme szerződésekkel, jogszabályokkal (pl. kereskedelem tilalma) Élőhely/termőterület védelme (Nemzeti park, tájvédelmi körzet)
Veszélyeztetett fajok mesterséges szaporítása (pl. állatkertekben) és visszatelepítése
A veszélyeztető környezetszennyező hatás fölismerése és megszüntetése (pl. DDT-szórás tilalma)
Vagy: Bármely három jó példa említése 3 pont
• Az ideális populáció feltételei (a felsoroltak bármelyikének említése 1-1 pont):
- Nagy (végtelen) létszám
- Zárt / nincs ki-és bevándorlás
- Szelekció nincs
- az ivarsejtek találkozási esélye azonos / véletlenszerű párosodás / pánmixia
- Mutáció nincs 5 pont
Az allélgyakoriságok ilyen körülmények közt az egymást követő nemzedékekben változatlanok 1 pont
A genotípusok gyakorisága is változatlan (2 allél esetén a p2: 2pq :q2 arányt adják az egyes genotípusok) 1 pont
• A létszámcsökkenés a genetikai sokféleség csökkenését eredményezi (sodródás, drift)
1 pont
a homozigóta recesszív egyedek létrejöttének valószínűsége nő 1 pont
ezért a genetikai rendellenességek is nagyobb eséllyel jelennek meg. 1 pont
A védett területnek akkorának (és olyan határvonalúnak) kell lennie, ami lehetővé teszi a kellően nagy létszámú populáció fennmaradását. 1 pont
• A faj-egyed sokféleség (diverzitás) az életközösség fajösszetételét jellemzi (akkor nagy ha sok faj és fajonként kevés egyed található) 1 pont
A genetikai diverzitás egy-egy fajon belül a genetikai sokféleséget jellemzi (akkor nagy, ha egy-egy génnek sok allélja van jelen). 1 pont Jelentősége: az életközösségek illetve fajok stabilitását, alkalmazkodóképességét a kellő (nagy) diverzitás biztosítja 1 pont
Megőrzése: az egész életközösség / élőhely fenntartásával 1 pont
• A mezőgazdasági monokultúrák diverzitáscsökkentő hatásúak. 1 pont
"
mindkettő!!
Nehogy csak azt tanuld meg ami az emelt szintű oszlopban van! Közép+emelt
Szoktak lenni nemzeti parkos kérdések a szóbelin. Bár a tételek 20%-át minden alkalommal cserélik,így nem biztos, hogy maradtak is. Eddig volt amikor általában (és főleg jogi vonatkozásaiban) kellett beszélni a védett területekről. De volt konkrét kérdés is rájuk vonatkozóan. Nem véletlenül, a követelményekben ez áll: "Térképen ismerje fel hazánk nemzeti parkjait." Természetesen ennek kicsi az esélye: "Ismertesse a lakóhelyéhez legközelebb fekvő nemzeti parkot, ennek fontosabb értékeit." Mert a pontozólap központi - és nem hinném, hogy megcsinálták minden nemzeti parkra! :-)
Eredményes felkészülést!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!