"Megszegett" hallgatói szerződés, majd külföldre költözés esetén be tudják hajtani a "tartozást"? Az OEP-ből kijelentkeztem, ez számít?
- Elkezdtem 2013-ban egy 4 féléves MSc képzést, mely félévente 345k-ba kerülne.
- Aláírtam ezzel kapcsolatban a hallgatói szerzódést
- Első félévet megcsináltam
- Második félévben is aktív jogviszonyom volt, azonban tanulmányokat ekkor már nem folytattam, félbehagytam a képzést
- 2014 tavaszán kiköltöztem külföldre, itt találtam munkát, az OEP-ből kijelentkeztem
- Elméletileg mivel otthagytam a képzést, az igénybe vett aktív félévek felét, azaz 345k-t ki kéne fizetnem
- Nem kaptam semmi dokumentumot azóta sem.
Szerintetek létezik az, hogy mivel az OEP-ből kijelentkeztem, valamiért nem tudnak elérni, és behajtani a 345k-t?
Előre is nagyon köszönöm a válaszokat!
# 6
"Az Oktatási Hivatalt természetesen már próbáltam, de teljesen inkompetesek ez ügyben (is)."
Pedig nekik kéne tudni, ők tartják nyilván, nekik tartozol.
# 7
"Érdekelne, hogy honnan van ez az infó."
Nftv. Kerek perec benne van.
"Szerintem ezzel foglalkozó jogászt kérdezz meg, valszeg a tanintézménnyel szerződésben álló végrehajtói irodánál van most a függőben lévő tartozásod."
Nem. Az OH-nak tartozik, amit a NAV hajt be. Ez nem polgári tartozás.
Kiiratkozni nem iratkoztam ki, hiszen már nem voltam Magyarországon, meg úgy voltam vele, hogy két passzív félév után úgyis "kirúgnak".
Na igen, tudom, hogy papíron "aktívnak" minősült a második MSc-s félévem (épp elmulasztottam a passzívra állítási határidőt), de tanulmányokat NEM folytattam.
A vonatkozó jogszabály így szól a hallgatói szerződésben:
Mentesülés
21) A volt magyar állami ösztöndíjas hallgatónak nem kell teljesítenie a 3) c) pont alapján meghatározott kötelezettséget, ha
beiratkozását követően az adott szakon
a) felsőoktatási szakképzés, illetve osztott képzés esetén legfeljebb egy félévig, folytatott tanulmányokat magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben és szakváltásra nem került sor
Az én esetem megfelel vajon a 21) a) pontnak? Hiszen csak egy félévig folytattam tanulmányokat, mivel a 2. félévben már abbahagytam az képzést, és a vizsgákon sem vettem részt. A szerződés nem írta explicit, hogy AKTÍV státusz számít, csak azt, hogy "tanulmányokat folytatott".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!