Mennyire jellemző az, hogy egy egyetemen egy karon belül átvesznek az egyik szakról a másikra?
Én nem tudok ilyenről. Én idén kezdtem egy szakot, de karon belül van egy másik, ami legalább ugyan annyira érdekel, ezért úgy döntöttem, hogy felvételizek oda is. Jövőre párhuzamosan csinálom a kettőt, aztán majd meglátjuk, mennyire jön be egyik és másik. De feltett szándékom mindkettőt elvégezni. Amit most tanulok, azzal olyan munkám lehetne, ami számomra izgalmas, és jól is lehet keresni, viszont elhelyezkedni nem könnyű vele. Amit elvileg jövőre kezdek, azzal meg biztosabb az elhelyezkedés, elhivatottságot is érzek iránta, viszont eléggé szűkmarkúan mérik a béreket. Szóval úgy vagyok vele, hogy jobbak az esélyeim, ha több dologhoz is értek.
Viszont ha te is ezt a módszert választanád, akkor arról már idén lecsúsztál, mert már eljárt a felvételik beadási határideje.
Esetleg azt a másik szakot felveheted minornak (nekem ilyet nem lehet, ezért nem ezt tettem).
"Tehát átengednek?"
- Ezt mi honnan tudjuk?
Egyébként előfordul, hogy átveszik az embert.
Rokon szakokra átengednek, ha kérvényt adsz be.
Összevetik a két szak követelményeit, és ami nincs meg, azt pótolni kell.
Nem rokon szakra felvételizni kell, a régit leadni, és az addigi krediteket elismertetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!