Erőltessem az egyetemet vagy ne?
TL,DR:3 év,2 kipróbált szak,0 motiváció tanulásra,van értelme?
2013ban érettségiztem,aztán elmentem egyetemre.Az első év tűrhetően sikerült,de a végén valahogy mégis megbuktam 1 tárgyból.És már akkor megindult bennem valami,elment a kedvem mondhatni.
De úgy voltam vele majd nyáron kipihenem magamat.Hát nem jött össze.Szeptember első,második hetében már semmi kedvem nem volt nemcsak tanulni,de némelyik tanár előadásait hallgatni se.
Így hát otthagytam,majd jelentkeztem másik szakra,közben vagy 9 hónapig nem nagyon csináltam semmit csak pihentem,de az se segített.
Az új szaknak viszonylag motiváltan ugrottam neki,de ott se kellett pár hétnél több és teljesen elvesztettem minden érdeklődésemet,tanulásra is csak iszonyatos erőfeszítéssel tudtam rávenni magam.Úgyhogy most ezt a szakot is otthagyom,elmegyek diákmunkára hogy csináljak is valamit,meg hátha lesz valami pozitív hatása rám.
Van értelme szeptemberben megpróbálni mégegy szakot vagy inkább keressek egy szakmát és ha később meggondolom magam még mindig lesz lehetőségem jelentkezni(mert 6 támogatott félévem maradt így)?
lol velem is hasonló a szitu. 2013-ban érettségiztem én is, 1 évet voltam egy infós szakon, aztán egy gazdasági szakra mentem, most ez a 3. félévem, de abba fogom ezt is hagyni, mert szar az egész. Voltam pszichológusnál aki segített kideríteni, hogy mit is szeretnék csinálni valójában. Most készülök az emelt biológia és kémia érettségire, gyógyszerész leszek. xd
Mi volt az a két szak amit kipróbáltál?
Szerintem az alapprobléma ott van, hogy nem találtad meg azt , amit valójában csinálni szeretnél... Nekem is hasonlóan indult az egyetemi életem, de kellett hozzá pár év, hogy rájöjjek, mi is akarok lenni.
Azóta nincs baj a motivációval, persze néhány egyetemi tantárgy az ugyanolyan nehéz és nyögvenyelős, ezt el kell fogadni. Ja és semmi baj nincs azzal, ha valami szakma érdekel, nem kell feltétlenül diplomásnak lenni ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben/jól megélj.
Matek majd föci most meg programozón gondolkoztam, de nem igazán hoz lázba
Remélem én is megtalálom minél hamarabb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!