Ti is felpofoznátok azokat akiket felvesznek államira, tök mindegy milyen szakra, és akkor utána itt kérdezősködnek afelől, hogy mi van, ha nem mennek be inkább beiratkozni?
Nem tartom magamat agresszívnak, senkit nem pofoznék fel egy ilyen piti dolog miatt. Még csak nem is vagyok ideges. Bárkinek megváltozhatnak a körülmények, még ebben a másfél-két hónapban is. Előfordul.
Lehet, hogy valaki nem került be emiatt, de kicsi rá az esély. Jövőre is meg lehet próbálni, bárkivel megeshet, hogy nem kerül be, ilyen az élet. Elég kicsinyes dolog egy másik embert okolni ezért, főleg, hogy ha beiratkozik, akkor is "elveszi a helyet". Mennyivel javít a nem felvett ember helyzetén, hogy utálkozik?
Sőt, olyan is van, hogy beiratkozik, és rögtön megy passzívra, majd csak 1 év múlva kezdi. Az is egy szemét? Mert gyakorlatilag ugyanúgy "elvette a helyet".
Fuu 74% bevetted már az esti gyógyszert?
Egyébként én se mentem el beíratkozásra, de tudtam hogy nem számít, mert nem jelentkeztek annyian, hogy megteljen a szak (magyarul mindenkit felvettek)
Aki nem képes elérni a ponthatárt,az nem való arra a szakra.Akár szívesen menne oda,akár nem.
Nem hiszem hogy valaki más hibája lenne hogy ő jobban teljesített mint az akit nem vettek fel oda,de meggondolta magát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!