Így még lehetek pszichológus?
Igazából a kriminálpszichológia érdekel leginkább, de azt úgy tudom, hogy Magyarországon nem lehet tanulni.
Második éve tanulok pszichológiát, ebből nem állok rosszul, de a többi tantárgyam nem igazán jó. Ha 11.-be összeszedem magam, akkor még sikerülhet? És felvételikor tényleg az utolsó két év számít csak?
A felvi.hu honlapot tanulmányozd, ott le van írva a pontszámítás menete, mit számítanak be, mi mennyi pontot ér, valamint azt is meg tudod nézni, hogy a pszichológia szakot melyik egyetemeken lehet tanulni, hány pontot kellett szerezni a bejutáshoz a korábbi években (elöljáróban: nagyon sokat), és milyen követelmények vannak (egy emelt érettségi jelenleg).
Lényegében szinte mindegy, hogy pszichológiából jó vagy-e, mert nem az fog számítani a pontoknál, és nem lesz belőle nagy előnyöd valószínűleg az egyetemen sem. Angolból kell nagyon jónak lenni a szakhoz, valamint az sem hátrány, ha jól megy a biosz (nem kötelező, de elég sok a biológia alapú tárgy, pl. magatartásgenetika, anatómia, neurológia).
Tényleg csak az utolsó két év jegyei számítanak, de azok sem feltétlenül. Ezt részletesebben a felvi-n tudod megnézni a pontszámításnál. A legfontosabb, hogy az érettségid minél jobb legyen!
Kriminálpszichológiát valóban nem lehet így ezen a néven tanulni itthon, ami ezt az irányt takarja leginkább, az az igazságügyi szakpszichológus végzettség. Ez 3 év alapképzés + 2 év mesterképzés (leginkább klinikai irány) + szakirányú továbbképzés, szakvizsga. De ennek ráérsz még utánanézni, mivel az első három év során sok mindennel találkozhatsz, beleláthatsz a rendszerbe és struktúrákba, lehetőségekbe, és csak a mesterképzéses jelentkezésnél kell először szakirányt választanod.
Van lehetőség arra, hogy az érettségi eredményeidet duplázod, illetve 100 pont összeszedhető nyelvvizsgából+emelt pontokból (+OKJ).
Hány pont kéne? 350-400 pont elég egyszerűen összeszedhető, mégha most nem is a legjobbak a jegyeid, de ha 450 pont felett van a határ, akkor az már necces.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!