A románok mégis miféle történelmet tanulnak?
A történetírásuknak két alapja van: a román és az olasz nyelv hasonlósága, valamint a területi követeléseik igazolása.
Ezek elegyéből alkották meg a dákó-román kontinuitást, mivel ez igazolja a nyelvrokonság eredetét, valamint ez volt a legmegfelelőbb a rengeteg másik lehetőség közül, hogy igazolják történelmileg Erdély Romániához tartozását.
Tehát az őstörténetük szerint a románok ősei az ókori Erdélyben élő dákok, akik úgy 150 évre római megszállás alá kerültek, ez alatt az idő alatt pedig átvették a római kultúrát és a latin nyelvet. Később pedig belőlük alakultak ki a románok.
Ezt Romániában gyakorlatilag dogmatizálták, nem vizsgálnak más lehetőséget, mert ez a legmegfelelőbb a számukra.
A román középkor főként két dologról szól: egyrészt megpróbálják a magyarokat elnyomó megszállóknak beállítani, akik elnyomták az Erdélyben őshonos románokat. Másrészt pedig Moldova és Havasalföld románjainak egyesülési próbálkozásait ecsetelik, valamint élet-halál függetlenségi küzdelmüket a magyar hűbéri elnyomás ellen.
Az újkor szintén olyan mint a középkor, viszont ehhez még hozzáadódik a román fejedelemségek túlértékelt szerepe a török hódítás megállításában.
Majd 1877-ben végül beteljesedett a harcuk és 1877-ben egyesült Moldova és Havasalföld. Majd 1918-ban megkapták jogos jussukat: Erdélyt és ezzel a három ősi román terület egyesült.
Dióhéjban nagyjából ennyi. Nem mondom, hogy magyar történetírásban nincsenek csúsztatások, de a román történelem kifejezetten ezekre épít. Bár manapság egyre több román történész kezdi ezt felismerni és szorgalmazzák a történetírásuk átfogó reformját.
Én láttam olyan videót, amelyben egy román történész mondja el, hogy tele van az egész hazugsággal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!