Megbántam a jelentkezésem. Mit tegyek?
ELTE TTK biológia szakra jelentkeztem de rájöttem, hogy nem szeretnék oda járni. A nyelvek, mint arab, német, angol, spanyol sokkal jobban érdekelnének. Mit tegyek?
Gondoltam arra, hogy nem megyek el a biosz és föci érettségire (ezekre jelentkeztem) így nem fognak felvenni és jelentkezek pótfelvételin valamelyik nyelvszakra HA indul. Csak ugye nem biztos, hogy arab alapszakra lehet pótfelvételi keretében jelentkezni. Nem akarok kihagyni egy évet. :(
Tudtok valami tippet adni?
#9 Ez teljesen intézmény függő. Bátyámat még egyik főiskoláról a másikra is átengedték, mert elég jó kapcsolat volt a két intézmény között.
Kérdező: Én a helyedben még aludnék rá párat, hiszen elég hirtelen jött döntésnek látszik ez az egész.
Ez tényleg elég fura, h először annyira a bioszt
aztán meg már nem
Jav.a bioszt akartad, aztán meg már nem
Most már menj el belőle az érettségire károd nem lesz belőle
Jól összekavartad a dolgokat
Meg ha eddig nem tanultál spanyolt, akkor hogy akarsz
oda bekerülni
Úgy látszik itt mindig mindenki tudta mit akar. Elhihetitek, tisztában vagyok azzal, hogy nem gondoltam át eléggé a döntéseim.
Pl. arab alapszakhoz ha a spanyolt akarnám felvenni, tudtommal kezdő szintről is lehet indulni.
Azért köszönöm a válaszokat, aki még tudna valami hasznosat írmi, megköszönném.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!