Orvostanhallgatóként hányadik évtől dolgozhatnék valamilyen orvosi jellegű munkahelyen?
Figyelt kérdés
Ugye nem kell hatodéves korom végéig diákmelókat és kukoricacímerezést vállalnom, meg anyámnál élnem orvostanhallgatóként? A hatodik év után, amikor már specializálódok, fogok tudni orvosként dolgozni?2014. júl. 28. 18:24
11/12 A kérdező kommentje:
Az én vallásomon belül körülbelül 30-40 fiatal lány van legfeljebb ebben az országban, s azok közül egyik sem tetszik. Persze nem a pénz miatt választ csupán egy nő, de miért tenné le valaki a jó karrierjét azért, hogy 28 évesen hozzámenjen egy 23 éveshez, aki épp elkezdi az egyetemet? Amúgy egyházi misszióba eddig is készültem, fiatalkorom óta. Az orvosira felvettek elsőnek, de nem jártam be, mert bűntudatom volt amiatt, hogy az első félévben úgy engedtek át, hogy azt nem érdemeltem meg, mert nem tudtam eleget. Már késő, épp most fognak elbocsátani. Szeptembertől kezdeném a negyediket, ha jól csináltam volna mindent a kezdetektől fogva. Nem így volt.
2014. júl. 30. 17:55
12/12 anonim válasza:
Tudom, hogy már régi a kérdés, de komolyan :DD tuti, hogy nem jársz az orvosira... még a legmaximalistább hallgató sem csinál olyat, hogy nem jár be tovább, mert bűntudata van, hogy túl jó jegyet kapott valamelyik vizsgáján...orvosin? komolyan? te hol élsz?
meg ha 1 napot is jártál volna orvosira, meg se kérdeznéd, hogy a 6 év után tudsz-e majd orvosként dolgozni. Senki nem vág bele egy 6 éves egyetembe úgy, hogy gőze sincs az alapokról!
Egy nagy kamu vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!