Leírná valaki a korstílusok és a rájuk jellemző irodalmi vonásokat? SOS

KORSTÍLUSOK, STÍLUSIRÁNYZATOK

I.Az antikvitás (görög-római)

II. A középkor

III. A reneszánsz

1. A korai reneszánsz – 14. sz.

2. Az érett reneszánsz – 15–16. sz.

3. A manierizmus – 16. sz.

IV. A barokk

1. A barokk – 16–18. sz.

2. A rokokó – 18. sz.

V. A klasszicizmus

1. A klasszicizmus – 17–18. és a 19. sz. első fele

2. A szentimentalizmus – a 18. sz. vége, a 19. sz. eleje

VI. A romantika

1. A romantika – 19. sz.

2. A népiesség – a 19. sz. közepe

VII. A modernség

2. A szimbolizmus – kb. a 19. sz. 2. fele

3. Az impresszionizmus – kb. 1870-es évektől a 19. század végéig

4. A szecesszió – kb. 1870-es évektől a 20. század elejéig

5. A naturalizmus – kb. 1870-es évektől a 20. század elejéig

6. Az avantgárd – kb. 1900–1930

7. Az újklasszicizmus – kb. 1930–40-es évek

8. Az újrealizmus – a 20. század

9. Az egzisztencializmus – kb. 1930–1960-as évek

10. Az abszurd – kb. 1950–1980-as évek

11. A neoavantgárd – kb. 1950–1980-as évek

VIII. A posztmodern – kb. az 1980-as évektől

Az egymást követő irodalmi korszakok egyúttal stíluskorszakok is. Az irodalmi irányzatok stílusirányzatokat követnek. A stílusirányzatok (vagy stílusáramlatok) alkotóit közös stílussajátságok kapcsolják össze. Egy-egy új stílusirányzatot történelmi, társadalmi, gondolkodásbeli változás indít el.

STÍLUSTENDENCIÁK  A MAGYAR KÖZÉPKOR IRODALMÁBAN

A XIII. századtól a XVI. század elejéig, az első szövegemléktől az első nyomtatványok megjelenéséig terjedő korszak nyelvhasználatát a latin nyelv stílusformáinak átvétele és az ősi, beszélt magyar nyelv és népköltészet stíluselemeinek használata jellemzi. A Halotti beszéd nyelvi tömörsége (sűrítő igeneves formák: „hallá holtát"), az Ómagyar Mária-siralom alliterációi („Világ világa, ~ Virágnak virága! ~ Keserűen kínzatul, ~ Vosszegekkel veretül") és rímei előzményeket sejtetnek. A korai kódexek nyelve olykor nehézkes, a fordítások darabosak. Az Érdy-kódex viszont szép nyelvezettel íródott.

A MAGYAR RENESZÁNSZ NYELVHASZNÁLATA

A XVI. század második felében uralkodóvá váló reneszánsz stílust finom műgond jellemzi. Fő stilisztikai vonása az antikizálás: az antik versformák és motívumok utánzása, valamint a harmónia és a szépség. Kedveli a természeti metaforákat (virág, galamb, fülemüle, csillag, napfény). Balassi Bálint költői sablonjai között megtaláljuk a vágáns dalok, virágénekek fordulatait is. Hitelességgel hatnak nála az idealizálást célzó díszítő halmozások: „Én drágalátos palotám, ~ Jóillatú piros rózsám, ~ Gyönyörű szép kis violám" 

A MANIERIZMUS STÍLUSA

Átmeneti stílus, a XVI. század végén eluralkodó válsághangulat nyelvi kifejezője. Stíluseszménye a pompa. A nyelvi érzékletesség a barokk felé mutat. Bravúros rímek, meghökkentő képek, nyugtalanságot kifejező zaklatott mondatformák születnek: „Az én szívem kivel /Szintén úgy hevül fel, /Mint tűz miatt kemence, /Mert te szépségedben /Szívem úgy merült be, /Mint tengerbe Velence" . (Rimay János)

A BAROKK STÍLUSTENDENCIÁI

A XVII. századtól a XVIII. század végéig tartó korszak nyelvi ízlése a hatásosságot, a meggyőzést és a formai bravúrt tekintette célnak. Pázmány Péter, Zrínyi Miklós, Gyöngyösi István a kor legnagyobb írói. A barokk művekben az antik képi elemek a látomásos túlzást szolgálják, és pompás díszítő metaforákkal kapcsolódnak. A hatásosság eszközei a hősi pátosz (különösen Zrínyinél), valamint a hosszú körmondatok, amelyeket dús, lávaszerűen hömpölygő szövegformálás jellemez. Fő képviselőjéről pázmányi körmondatnak is mondják. 

„Mert igaz mondás, hogy az ag lóból nehéz poroszkát csinálni, ag fából nehéz gúst tekerni, horgas tőkét igenesíteni, a fejér gyapjat, ha egyszer fekete festékbe mártod, ki nem tisztul, az új fazékről nehéz lemosni az először belé-vett szagot... így nehezen hadgya vétkét, aki ahhoz szokott és abban nevelkedett.” Pázmány Péter : Prédikációk (Részlet)

A ROKOKÓ STÍLUSA

A XVIII. század második felében a barokkból kinövő stílus, amely az emelkedett és súlyos nyelvi formákkal szemben a játékosságot, a derűt sugárzó stílusformákat ked­veli. Aprólékosság, kecsesség és finomság a jellemzője. Az idilli hangulatot szinesztéziás képek „A hangok virággá válnak / Mosolygó ajkidon, /S a virágok hangicsálnak /Teremtő ujjaidon" (Csokonai) és a miniatűrkultuszt bizonyító kicsinyítés teremti meg.

A KLASSZIZICMUS STÍLUSA

A XVIII. század normatív irányú művészete (hasonlóan a reneszánszhoz). Szemléletében és nyelvi ízlésében a klasszikus ókor mintáit követi. Fő képviselői: Kazinczy, Csokonai, Virág Benedek, Batsányi, Berzsenyi. Jellemzője: a stiláris fegyelem, a retorikusan megformált, tanító célzatú műfajok, az egyszerű képek, a választékosság. Az időmértékes ritmika nyugodt pátoszt teremt a hangzásban. A mondatok arányos tagolása és elrendezése a ráció formanyelvét követi: logikus, meggyőző, sokszor felhívó és mozgósító erejű. 

Híven szeretni a jót, /Gyűlölni vesztig a gonoszt, /Eszköze lenni az isteni kéznek, /Egy nem haszontalan tagja az Egésznek, / Férfiak! ez gyönyörű jutalom. (Kazinczy Ferenc : Híven szeretni...)

A SZENTIMENTALIZMUS STÍLUSA

A XVIII. és a XIX. században a klasszicizmust, a rokokót és a romantikát kísérő stílus. Fő képviselői: Csokonai, Kisfaludy Sándor, Kisfaludy Károly, Ányos Pál, Kölcsey. Tárgyköre tipikus: az érzelmi lázadás, a be nem teljesült vágyak miatti sóvárgás és a lemondás. Az érzelmek háborgását a stílus finom szóanyagával érzékelteti.

Körülöttem minden elváltozott. Hiába éled a fiatalos. Hiába sarjaz a rét: nékem nem kékülnek többé a domború hegyek, nékem nem csorog a patak, nem virít a rózsabokor... kedves helyem ezután a temetőkert... ott, ahol a bodza boltos gallyaival egy sírhalmot árnyékoz, ott ülök most legörömestebb, és szívszakadva kívánnék oda leszállni, ahol gyökere eltűn.

Kármán József : Fanni hagyományai (Részlet)

A ROMANTIKA STÍLUSFORMÁI

A XIX. század legszélesebben ható művészeti stílusa. A kor főbb eszmei irányzata liberalizmus (szabadelvűség, 'szabadság-elvűség') volt. A romantika poézisének legfőbb ismérve a felfokozott személyesség és az ihletettség. Felbomlik a klasszikus mérték, eltűnik a nyelvi visszafogottság, felváltja egy szuggesztív, dinamikus, látomásokkal teli költői világ. A képek hangulatkeltő és érzelemkifejező hatását az egyéni szóalkotások, merész képzettársítások segítik: pl. „ lángzó kebel" , „ködvár" . A hangulatot a nyelv zeneiségével és a színek pompájával növelik. A magyar romantika legnagyobb nyelvművésze Vörösmarty Mihály, a próza legnagyobb mestere Jókai Mór. 

„Miként a nyugvó tenger egyszerre felforr, ok nélkül, egy titkos erő által emelve, miként csendes éjszakákon a lomb csörögve megindul, mintha álom lejtene át az ágakon s felserkenve hallgatunk, s ismét csendes minden, s nem tudjuk, mi szakítá félbe a nyugalmat: úgy vannak pillanatok, melyben a szív is mozogni kezd.” Eötvös József : A karthauzi (Részlet)

 Carl Spitzweg : A szegény költő.

1839., olaj; Staatliche Museen zu Berlin

A BIEDERMEIER STÍLUS

A XIX. század elején a polgárosuló nemesség ízlését kifejező nyelvhasználati mód. A családias érzelmeket, az intimitást adó helyzeteket, a szerelmet, a barátságot finom­kodóan, érzelgősen szólaltatja meg a kor almanach (évkönyv) irodalma. Legjellegzetesebb képviselője: Bajza József.

A NÉPIES-REALISZTIKUS STÍLUS

A romantikával párhuzamosan a XIX. század negyvenes éveiben stílusforradalom zajlott le. Petőfi és Arany költészetében a korábbi utánzó népies stílus természetes önkifejezéssé lett. A népiesség igazodik a mindennapi beszélt nyelvhez, törekszik az egyszerűségre, a természetességre, a közérthetőségre. Az egyszerű mondatformák jambikus vagy trocaikus lejtése követi az élőbeszéd ritmikáját. Sok a tájnyelvi kifejezés: „...én kendet utálom,/Mint a kukorica-gölődint", „boritaltól piroslik az orra" (Petőfi).

A REALIZMUS NYELVI STÍLUSA

A realizmus a jelenségek valósághű ábrázolására törekszik. Jókai eszményesítő stílu­sával szemben Mikszáth legfőbb stiláris eszköze a mindennapi beszéd követése, a valóság pontos megfigyelése. Életszerűsége legjobban a köznapi társalgás módján folyó párbeszédekben érezhető. Művészi erővel alkalmazza az ún. szabad függő beszédet, amikor az író szereplőjének gondolatvilágába helyezi magát. A realista stílus egyik legnagyobb alakja irodalmunkban Móricz Zsigmond, aki már az ún. betűnépiességgel, a kiejtés szerinti írás hangsúlyozásával is közelít az élőnyelvhez. 

Munkácsy Mihály (1844 - 1900) :

Zálogház. 1874., olaj

A NATURALISTA STÍLUS

A XIX. század végén nálunk is meghonosodó művészi törekvés, a valóságábrázolás lehetőségeit a dokumentumszerű leírásban látta. Nyomaival Móricz prózájában találkozhatunk. A beszélt nyelv keveredik nála az argó elemeivel. Az egyenes beszéd (a szereplő megszólaltatása) elevenen adja vissza a mindennapi nyelv mondatformáit. Hiányos mondatok, elhallgatások, szaggatott szövegszerkezet jellemzi ezt a stílust.

„... Mint szédülten botorkált lefelé a lépcsőn, a szemei előtt valami vörös világosság táncolt. Az esze nem volt a helyén; elsőben azt hitte, hogy egy minden lakásból kizárt, a lépcsőn fölfelé futó, rühes macska szeméből árad az előtte táncoló ördögi világosság; de a kapu alatt már úgy rémlett neki, hogy faluja rossz hírű kocsmájának a vörös lámpása közeledik hozzá. A rosszaság jön felé, jön, jön, elnyeli, megégeti és - megsegíti.”Bródy Sándor : Erzsébet dajka (Részlet)

   Zola "Germinal" című regénye

A SZECESSZIÓ STÍLUSA

A századfordulón hódító stílus, amely keveredik a korabeli stílusirányzatokkal. Szem­léleti forrása a kiábrándultság és a változtatni akarás. Stíluseszménye a feltűnő deko­rativitás, ez a jellegzetesen stilizáló szóhasználatból, a mondat- és szövegszerkesztés zeneiségéből adódik. Jellemzői: rímek, alliterációk, jelzőhalmozás. A mellérendelő mondatszerkezetek kígyózó fonala felidézi a képzőművészetből ismert indázó növé­nyi ornamentikát (pl. Babits: Esti kérdés).

AZ IMPRESSZIONISTA STÍLUS

Az 1890-es évektől jéllemző stiláris kifejezési mód. Szemlélete azonos a szecesszióé­val. A hangulatkifejtés sok eszközével gazdagította a szépírói stílust: pl. a pillanatnyi­ság, az érzéki benyomások és élmények a szóképekben, a szinesztéziákban, jelzők, jelzős szerkezetek, halmozás, nominális stílus. Jelzőstílusnak is szokták nevezni („az ablakot a kék tavaszban zöld ujjongással lengte be" Szabó Lőrinc). Legjellegzetesebb képviselőik a Nyugat lírikusai; de Bródy Sándor, Czóbel Minka, Krúdy Gyula, sőt József Attila és Szabó Lőrinc műveiben is érezhető hatása.

A SZIMBOLIZMUS STÍLUSA

A múlt század második felében indult útjára. A világ ellen lázadó költőket a titokzatos lelki szférák, a világ rejtett összefüggései érdekelték. Az új életérzést nem fogalmi úton fejezték ki, hanem sejtető képekkel, szimbólumokkal sugallták. A látomásosság gyakran kitágítja a szó jelentését, megnöveli erejét. Ady felfokozott képei, Babits víziói a mondatok szerkezetét is átalakítják. Ady átfogó szimbólumrendszert hozott létre, pl. az ős Kaján, a magyar Ugar, a Hortobágy poétája, a disznófejű Nagyúr.

   Gulácsy Lajos (1882-1932) : A bolond és a katona. 1909-11., olaj ;

AZ AVANTGÁRD: A FUTURIZMUS, EXPRESSZIONIZMUS, SZÜRREALIZMUS STÍLUSA

A századfordulón jelentkező modernek törekvése stílusforradalmat eredményezett.

A futuristák stílusát teljes nyelvi szabadság jellemzi: dinamikus kifejezésmód, a szavak szabad egymás mellé helyezése, a központozás elhagyása. A szimultanizmus technikájával a tér- és időbeli egyidejűséget képesek érzékeltetni (pl. Kassák).

Az expresszionizmus követői belső élményüket vetítették a világra. A „túlkiabálás" nyelvi eszközei: az erőteljes igék, igenevek, túlzó képek, indulatszók, felkiáltá­sok. Látomásos metaforák jellemzik a feszültté vált elbeszélő stílust (pl. Szabó Dezső, Németh László). Igestílusnak is nevezik.

A szürrealisták a tudatalatti és az álom rétegeinek megragadására törekednek látomásos képekkel, egyéni asszociációkkal. A montázs-technika és az önműködő írás (automatikus írás) nem a logika szabályait követi, hanem álomszerű mozaikokat kapcsol össze: „Aludj /egy fáradt vén fa fölrepült és elpihent a legkönnyebb felhőn /a vízcsepp lábujjhegyen gurul reszkető szíved fölött ( szeretném ha kócsag lebegne mosolyodban" (József Attila). A szürrealizmusból fakad a groteszk és az abszurd.

A NÉPIES STÍLUS

A két világháború között a legnagyobb hatású stílusirányzat. A beszédszerűség, a népnyelvi források, a nyelvjárásiasság, a szociográfikus hitelesség jellemzi. A lírában a népiesség jellegzetes forrása a népdal, a ballada. Fő képviselői: Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Tamási Áron, Veres Péter, Erdélyi József, Sinka István.

A POSZTMODERN

Körülbelül 1980-tól beszélhetünk posztmodern korszakról. Legfőbb jellemzői a korábbi kultúra nyelvként történő felfogása, az idézés és hivatkozás; a beszélő, az én megsokszorozódása és kérdésessé válása; a kultúrák, hangnemek és műfajok, stílusok és kulturális rétegek keveredése, az irodalom nyelviségének előtérbe kerülése; az erőteljes, feltűnő gesztusok szeretete, a hagyományból

való önkényes, inkoherens és személyes válogatás. Az idézet, evokáció, rájátszás, parafrázis, a posztmodern kifejezésével az INTERTEXTUALITÁS a posztmodern művek legfontosabb

és legláthatóbb jegye.