Ráncigált a tanár az osztály előtt, mit kellene vele csinálni? [többi lent]

Tesin röpladbáztunk és amikor dobálgattuk egymásnak a labdákat, valaki - szerintem véletlenül - nekidobta a labdát a lábamnak, ami azóta is írtóra fáj. Mondom tanárnak, hogy nem játszok mert nagyon fáj, de ő meg erőltette. Már tisztára kész voltam, mert reggel is elaludtam és el is késtem, meg a lábamat is mintha épp levágták volna... Elkezdtem, hát sírni nem, de folyt a könnyem, aztán meg mondta, hogy de kötelező játszani meg nincs olyan, hogy jaj fáj a lábam. Megpróbált felhúzni a padról de elrántottam a kezem - ekkor már tényleg bőgtem. Erre megragadja a karomat és vagy két-három méterrel arréb ráncigál mindenki előtt, hogy beszéljük már meg hogy mégis mi a fene a bajom. Mondom neki, hogy nem érdekel hogy mit akar mondani, és annyira ráncigált, hogy térde estem, de a kedves tanárúr "felsegített". Amíg a többiek játszottak, ő arról kezdett el kérdezgetni, hogy miért vagyok én ilyen. Kérdezte, hogy otthon történt valami, ami tilos lenne elmondanom vagy rossz jegyet kaptam-e meg ilyesmi. Amikor meg azt mondtam, hogy az a bajom, hogy ráncigált és hogy szinte elestem, azt mondta, hogy képzeljem el, hogy azért nem estem hanyatt mert ő fogta a karomat. Aztán mondta az egyik lánynak, hogy kísérjen fel engem felöltözni, mert annyira felidegelem, hogy a végén még pofán vág. Meg megjegyezte, hogy biztos azért vagyok ilyen kezelhetetlen, mert mentális gondjaim vannak. Mondtam neki, hogy bocsánat, ha nem tetszik, hogy a tornaterem közepén mindenki szeme láttára úgy ráncigál, mint valami szardarabot - nem pont így mondtam. Erre ő csak rázza a fejét, hogy én miért mondom, hogy ráncigált... amikor átöltöztem, mondta osztálytársam, hogy üzeni a tanár, hogy ha átöltöztem menjek fel hozzá. Mondom oké... eddig jófej tanár volt, minden órán mondott vicceket meg ilyesmi, nem volt kedvem rosszba lenni vele. Felmegyek, leültünk a folyosón a padra. Megint mondogatja, hogy biztos lelki zavaraim vannak, mert ember így nem reagál ilyen helyzetben. Megkérdezi, hogy én mindig ilyen indulatos voltam-e vagy csak történt-e valami aznap, ami felbosszantott. Amikor képes voltam megszólalni végre, újra azt mondtam, hogy "De tanár úr nem tudja felfogni, hogy az a bajom, hogy mindenki előtt ráncigált és majdnem elterültem a padlón?" Erre úgy kuncogott, mintha valami baromságot mondtam volna. Mérges lettem, és mondtam, hogy oké, hogyha az arcomba röhög akkor nem vagyok hajlandó vele beszélni, mire elkapta a csuklómat, hogy üljek szépen vissza a padra, de mondtam neki - itt már egyáltalán nem érdekelt, hogy igazgatóhoz küld vagy sem -, hogy nem érdekel hogy mit akar mondani, és hogy eressze el a karomat. Tovább magyarázott, hogy miért nem vagyok képes vissza ülni, de erre is csak azt mondta, hogy nem érdekel, hogy mit akar mondani. Ekkor elengedte a kezem és végszóként azt mondta, hogy: Jólván, kislányom... ha te is így, akkor én is így. És elment...

Szerintetek mit csináljak/junk vele? Vagy túlreagáltam? :\\

Nem akarok a hisztis, balhés diák lenni a tanárok szemében, főleg nem úgy, hogy idén kezdtem.

15/L