Iskolát váltottam (csendben), most tudták meg a tanárok és nagyon kiakadtak. Ez jogos?
Már tavaly-tavalyelőtt állandóan lógtam, meg másik sulit kerestem, és ezt a tanárok is jól tudták. Az ok: mivel két tanítási nyelvű tagozat, a tanárainknak nem nagyon van tanár képesítése, így amíg meg nem oldódott, nem taníthattak, nem azt a tantárgyat tanuljuk idegen nyelven amit kéne(biológia) hanem egy teljesen másikat(matek), folyamatos tanárhiány, a tanárok nagyrésze nem is tud tanítani, de óriási az elvárás, van hogy napi 4-5 dolgozatot írunk, úgy hogy nincs anyagunk hozzá stb. Állandóan stresszes vagyok a suli miatt, szünetekben, esténként, rettegtem előre a dolgozatoktól, érettségitől, vizsgáktól, teljesen idegbeteg voltam.
Egyszer ki akartak vinni külföldre, amire befizettünk 15ezret, erre megmondtuk hogy pénzhiány miatt(sz*r az anyagi helyzetünk) inkább lemondanánk és visszakérnénk a pénzt, erre a tanár egyből berakott a helyemre mást és el akart még kérni tőlünk 10ezret hogy átirathassa a repjegyet. Így a pénzt sem kaptam vissza és ki sem mehettem.
Tavaly már kiszemeltünk egy iskolát az egyik osztálytársammal, de hiába próbálkoztunk egész évben, nem szabadult fel egy hely sem a számunkra. Év elején a mi sulink megnyert egy pályázatot, amivel ingyen kimehettünk külföldre, és mivel úgy nézett ki, hogy itt kell lehúznunk az 5 évet, el is mentünk. (csak azok mehettek ki, akik dolgoztak is érte, tehát minket beválasztottak.)
Aztán anya felajánlott egy sulit, hogy próbáljuk meg, mondtuk hogy oké. Kértünk egy időpontot, el is mentünk, beszélgettünk az igazgatóval, és ő azt mondta hogy ha szeretnénk, akár most is elindíthatjuk a folyamatot és így átvesz minket. Egyből mondtuk hogy okés, elmentünk a régi suliba, kiiratkoztunk tegnap. Ma tudta meg mindenki, hogy elmegyünk, és teljesen kiakadtak. Olyanokat mondanak, hogy drogosok leszünk, elzüllünk és le fogunk csúszni (azért mentem át, hogy jobb jegyeim legyenek és ne kelljen idegen nyelven érettségiznem...), és még szerencse hogy elmentünk, mert legalább nem húzzuk le az osztályátlagot (egyáltalán nem húzzuk le...). Össze-vissza szidtak minket egész nap. :S Nagyon rossz, mert ígyis tönkretették az életemet, vagyis én tettem tönkre azzal, hogy idejöttem, de azért mégis... Nem tudom, ki kezeli hülyébben a dolgot.
Most hanyadikba jársz?
Tizenegyedik?
tudom hogy mostmár felesleges foglalkozni velük, de akkor is rossz érzés, hogy ahelyett hogy minket szidnának, inkább magukba néznének :( ebből a suliból 180an akarnak elmenni ebben az évben, és csak csúszik lefelé, és nem jókedvünkből mentünk el máshova...
igen most 11.-es vagyok 4 évfolyamoson:) eddig 12. voltam, de 5 évesen.
Nem értem a kérdést, miért ne lenne jogos? Esetleg megütött vagy szidalmazott? Akkor nem az. Biztosan szar az iskola, de a szar iskolákból is gyakran kerül ki jó diák. Te úgy tűnik nem onnan kerülsz majd ki.
Igazából az a probléma, hogy össze-vissza beszélsz és sodródsz az elbeszélésedben. Nem csoda, hogy nem kedvelnek/nem tudsz tanulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!