Nagy baj, ha nem adok meg bankszámlaszámot?
Holnap mennem kell egyetemre beiratkozni, de elfelejtettünk bankszámlát csináltatni. :S (Persze reggel még el tudom intézni ha nagyon fontos)
Másik kérdés: A beiratkozáshoz szükséges dolgok listáján van ilyen: "ALAPKÉPZÉSEN: érettségi bizonyítvány (eredeti és fénymásolat), középiskolai bizonyítvány (eredeti és fénymásolat), ha felvételi pontszámában tanulmányi pontokat is számítottak"
Ez azt jelenti, hogy a középiskolás bizonyítványomat és annak fénymásolatát csak akkor kell vinnem, ha az egyetemre úgy vettek fel, hogy számították a vitt jegyeket is? Mert én dupláztam az érettségim, és úgy vettek fel, akkor erre nincs szükség ugye?
Vigyél magaddal mindent. Én is dupláztam az érettségi pontokat, de azért elviszem a középiskolai bizonyítványt is a biztonság kedvéért, igaz arról fénymásolatot nem viszek, majd ha mégis kérnek róla, akkor elszaladok az egyetem mellé fénymásoltatni.
Bankszámlaszámot szerintem ha tudsz még reggel, akkor intézd el, mert mint írták előttem, arra küldenek ösztöndíjat és te is azon keresztül tudsz majd pénzt utalni az egyetem számlájára, ráadásul később már nem lesz ezzel gondod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!