Hogyan tudnék hatékonyan tanulni?
Röviden: Lassan betöltöm 19. életévemet. Érettségin már túl vagyok, jelenleg OKJ-s képzésen vagyok.
A problémám az, ami már rég óta fennáll, de semmit nem tettem ellene, hogy nem tudok tanulni. Egyszerűen nem köt le, nem marad meg a fejemben.
Nem tudom mikor, hol romlott meg ez ennyire, de szerintem nem hazudok, ha azt mondom, hogy a középiskolában sem tanultam már. Ennek ellenére az érettségim viszonylag tűrhetően sikerült, mert órákon mindig figyeltem, és ritkán leültem tanulni, de 4.-ben szinte egyáltalán nem, csak az érettségire olvasgattam át a tételeket (magyarán azt sem tanultam, de még is megmaradt a fejemben) Mindig abból "éltem" amit már tudtam, és órán figyeltem. Valószínűleg ez jött elő érettségikor is.
Viszont amit most tanulok OKJ-n azt sosem tanultam, így értelemszerűen erre nem hagyatkozhatok, és szeretnék is tenni ellene, és rendesen megtanulni.
tavaly-tavaly előtt inkább este tanultam, mert akkor valahogy jobban a fejemben maradt, próbáltam most is ezt követni, de egyáltalán nem ment, öt perc után álmos lettem és olyan fáradt, hogy kénytelen voltam aludni, mert elaludtam volna.
Tudtok valami tippet adni erre? Szeretném normálisan elvégezni, és utána jelentkezni fősulira.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!