Melyik nap kerülök sorra?
Mi nekünk is csak aznap mondták meg, de mivel jóban vagyok az ofővel, nekem megmondta, hogy második nap én fogok kezdeni, és így én tovább tudtam adni az infót. Akikkel eddig én beszéltem, mindenhol névsor szerint volt. Első nap szeretnek több embert feleltetni, mert második nap miután végeznek, még beviszik gépbe az adatokat, elküldik az OH regionális központjába, ha ők visszaigazolnak, utána tudják megírni a bizonyítványokat, és jobb ha időben végeznek második nap, mert ugye este még bankett is lesz. Szóval szerintem első nap nálatok 18 ember le fog felelni, és ha névsorba mentek, akkor te a második hatos csoportba fogsz kerülni. Második nap meg a maradék 15 ember lesz.
Kéz- és lábtörést a szóbelihez!
A harmadik napra kevesebb ember fog jutni, mint az első kettőre. Aznap ugyanis le kell zajlania a záróértekezletnek vagy minek, meg kell írni a bizonyítványokat, le kell zárni a jegyzőkönyveket, el kell küldeni az OH-nak az adatokat és még ki is kell osztani a bizonyítványokat.
Egyébként pedig gyakori, hogy névsorban mennek az emberek, de egyáltalán nem általános. Akinek kevés tárgya van, mert előrehozott érettségit tett, az marad a végére, hogy ne kelljen minden tanárnak 3 napig ott ücsörögnie. Van olyan is, hogy egy tanár több osztálynál vizsgáztat (ha párhuzamosan több osztály érettségizik), ilyenkor szokott olyan lenni, hogy egyik nap az egyik, másik nap a másik helyen van. A bejárósok is szokták kérni, hogy inkább reggel tudják le, ne kelljen este hatig ott ülniük, mert nem biztos, hogy van hazafelé busz vagy vonat. Illetőleg ha valakiről tudják, hogy nagyon keveset tud, azt igyekeznek "elbújtatni": nem teszik kora reggelre, mikor még mindenki ébren van, de a nap végén sem célszerű feleltetni, mikor már fáradtak a tanárok és nincs kedvük hallgatni a kínlódását. Számtalan tényező befolyásolhatja a dolgot, de holnap reggel úgyis megtudod, mikor kell menned. A felkészülésed szempontjából teljesen mindegy, melyik napra kerülsz (amiről hétfőn még fogalmad sincs, azt szerdán sem fogod tökéletesen tudni), az egyéb elfoglaltságaid... Nos, azokat meg most, amennyire lehet, szüneteltetni kell három napig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!