Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Most akkor én buta vagyok?

Most akkor én buta vagyok?

Figyelt kérdés
Régóta gondolkodtam ezen, harmad éves vagyok egy erős szakon (mindegy mi), ahol félévente kb 10-12 vizsgám van, a tárgyaim háromnegyede szóbeli, és egy vizsgára akár 60-70 tételt is meg kell tanulni, egy tétel meg nem csak 1 oldal, jó persze, vannak olyan tárgyak ahova csak 30 oldal kell, ez kb a tárgyaim negyede. Az eredményeim nagyon jók, négy egész feletti átlagokat szoktam kihozni minden félév végére, csak a problémám az, hogy nekem nem elég egy vizsgára 1-3 nap felkészülni, hanem kell kb 5-6 nap, persze ezeket a napokat nem kőkemény tanulással töltöm, hanem általában reggel tanulok, napközbe pihi, majd este folytatom, de nem hajnalig, hanem maximum éjfélig. Úgy érzem, inkább csak azért kell ennyi idő, hogy a tananyag "leülepedjen :-)" a fejemben, mert ha csak 1-2 napot tanulnék, akkor csak rövid távra maradna meg az anyag a fejembe, így meg amit megtanulok, azt meg is jegyzem, és értem is. Csak furcsa, hogy nem egy ismerősöm van, aki mondja hogy csak 1 napot tanult egy 6 kredites tömény vizsgára, és 5ösre vizsgázik, én meg 5 napig nyúzom magam, hogy jó eredményt érjek el. Emiatt a vizsgaidőszakom is nehézkesebb, mert már szorgalmi időszakban tanulnom kell, és az időm be kell osztani. Valaki egy hét alatt letud 3 vizsgát, én képtelen vagyok ilyenekre, sőt naponta 6 óránál többet tanulni nem tudok, és még éjszakázni se éjszakáztam soha, mert nem megy, nem fog olyankor az agyam. Más is van így, hogy több idő kell neki felkészülni?
2012. jan. 2. 05:42
 1/10 anonim válasza:

Az én barátnőm a fősulin, van hogy 1 hetet is tanul egy vizsgára! Ő neki nehezen megy. Én nekem elég 1-2 óra vagy fél nap. És semmi gondom. Mindenki másmilyen.

Hidd el ti jobban megbecsülitek az időtöket. És gondolom szétszórt sem vagy.

2012. jan. 2. 06:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Be szoktam osztani, hogy napi hány tételt tanulok, vagy hány oldalt. Azt szeretem, hogy vizsga előtt még van egy napom amikor csak ismétlek. Kell hogy a fejembe minden egyes tételről összeálljon a kép, tudjam hogy melyik mondat után mi következik, vagy épp miről kell beszélnem. Az is speciális eset nálam hogy csak sorkiemelővel tudok tanulni és úgy hogyha a szöveg megvan bontva kisebb bekezdésekre :D:D:D

Volt már azért olyan hogy 2 napos tanulással mentem el vizsgára, hát az eredmény olyan is volt, bár meglett, de el is felejtettem az anyagot később és olyan nagyon kusza volt minden a vizsgán az agyamba. Csak fura, mert elmegyek egy szóbelire, kérdik többiek mennyit tanultam rá, belövöm hogy pl 5 nap, mindenki úgy néz rám mint egy hülyére, ők meg mondják hogy "Hát, én csak tegnap reggel kezdtem el rá tanulni, reggel még olvasgattam, és ennyi" Én meg ilyenkor csak lesek :)

2012. jan. 2. 06:59
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
1-2 nap alatt el sem lehet olvasni egy komoly tárgy jegyzeteit, márpedig anélkül nem lehet megtanulni, tehát az 1 nap kamu. Ha csak 1 napot készül valaki, az félév közben is tanult, csak titkolja.
2012. jan. 2. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Hat nem tudom milyen lehet az az eros szak. Nekem nagyon jo az atlagom, de nekem 5-6 nap a felere se eleg. Nekem egesz evben kell tanulnom, vizsgaidoszakban meg reggeltol-estig, hogy ezt elerjem. Mondjuk lehet,hogy akkor en vagyok agyilag korlatolt,de nekem nem megy mashogy, mondjuk szerintem meg a kettesert is tobbet kellene tanulnom,mint neked. Es nem ertem miert az a sikk ma, aki a legkevesebb ido alatt tanulja meg a dolgokat. Az se sikk,ha valaki olyan streber,mint en. Viszont en nem hiszem el ezeket a par ora alatt felkeszultem es otos lettem a vizsgan dolgokaat, a tobbseg szegelli,hogy tanul. Aki meg nem,annak vagy szerencseje volt es az se lesz mindig neki,vagy baromi konnyu szakon van, vagy tenyleg rohadt konnyen tanul,oruljon neki(de azert nincsenek ennyien,mint itt az oldalon,en azt mondom. Mert sokan hencegnek ezzel,nagyon gyerekes.)
2012. jan. 2. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
egyebkent orvosis vagyok
2012. jan. 2. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Én az olyan embereknek szoktam cinikusan azt mondani, amikor bejelentik, hogy 1 napot tanultak és ötöst kaptak, hogy "Ne próbálj meg bölcsnek látszani ott, ahol csak szerencséd volt." A reakciót a talált-süllyedt klasszikus szófordulat fejezi ki a legjobban... :D Cáfolat nagyon ritkán szokott lenni, és az is szánalmas vádaskodás, hogy én irigylem az ő ötösét. Pedig erről szó nincs, csak nem szeretem az álszentséget. Más küzd, meg izzad egyes tárgyakkal, erre jön Fortuna kegyeltje, tanult egyetlen egy napot, akkora malaca van, hogy már röfög, mert pont azt kérdezik vizsgán, amit megtanult... Az lenne a szégyen, ha nem tudná megcsinálni ötösre. Azt a tételt is meg kellett tanulni, vagy vizsgarészt, de ne hencegjen azzal, hogy ő 1 napot tanult, és ötöst kapott. Holott az anyag 80%-a benne sincs a fejében.


Nekem egy nehezebb vizsgára 3-4 nap elég, bár én ilyenkor csak 3-ast, maximum 4-est kapok. Vagy épp meghúznak, előfordul ez is. A javítóvizsgára már csak 1 napot tanulok, mert nem beseggelem az anyagot, így 1 hétig az ismétlésig meg is maradnak bennem a tanultak. Nem vagyok maximalista típus, inkább hozom mindig hozok egy megbízható átlagot.


Az, hogy valaki egy hét alatt letudott 3 vizsgát, ahhoz nem fűzök kommentárt inkább :D. Első félévben egyik ismerősöm egy hét alatt letudta az egész vizsgaidőszakot január elején, volt, hogy egy nap kettőből is vizsgázott. Igaz, csak ketteseket kapott, de baromi nagy szerencséi is voltak, amiket ő rendszerint nem említett meg, holott volt, hogy ott voltam amikor vizsgázott. 1 pontra volt a kettestől, a tanár meg kegyelmet adott neki. Én kettőre és még pontokat sem kereshettem :P. Azt mondta, ha találok egy pontot, akkor mindenki pontokat akar majd keresni :P. Szóval ha valaki az egynapos tanulást emlegeti, nem mondom, hogy nem tanult az illető, de ha ötöst kap, már feltételezem, hogy k.urva nagy szerencséje is volt a dologban.


gépész lennék amúgy.

2012. jan. 2. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Ha már mindenki kiírta, akkor kiírom én is. Jogásznak tanulok, ezért is furcsállom, hogy egyes emberek hogy képesek egy ország jogrendszerének a részeit elsajátítani egy éjszaka, vagy egy nap alatt, benyalni a jogszabályokat és hozzá a tankönyvi részeket. Polgári jogunk csak 3 könyv, büntetőjogunk, alkotmányjogunk 500-500 oldal, és ehhez még kapcsolódnak a jogszabályok. Egyébként erre gondoltam én is, hogy az emberek csak bemákolják a dolgokat, elmennek olyan tanulással, hogy csak az anyag felét tudják, és így szereznek jó jegyet. Nekem ha ki van adva 70 tétel, és ha abból csak 68at tudnék, tuti hogy vizsgán kikapnám a maradék kettő közül valamelyiket.
2012. jan. 2. 13:25
 8/10 A kérdező kommentje:
Ja, meg olyan ismerősöm is van, hogy azt mondta 3 napja semmit nem aludt, 3 napja folyamatosan tanul, és 3 nap után 2 tárgyból ment el vizsgázni. Én ha egy napot nem alszok, akkor agyilag leépülök, nem hogy ha még 3 napja nem aludnék...... Én sem vagyok irigy egyébként, csak már butának érzem magam egy jogi egyetemen 4-5ösökkel, mert ezt éreztetik velem, hogy ha ennyi idő kell, hogy valamit megtanuljak, akkor hülye vagyok.
2012. jan. 2. 13:27
 9/10 anonim ***** válasza:

A gépész lennék


Az ismerősöd túloz. Nem gyengén. 3 nap ébrenlét az azt jelenti, hogy 72 óra! Egyszer voltam ébren 42 órán keresztül (ne értsd félre, nem 42 órán keresztül tanultam) matek II. második zh miatt, az első nem sikerült, és pót zh-n nem akartam mindkettőt pótolni. Mivel bejárós vagyok, szerda hajnalban felkeltem, irány az egyetem, napközben ott voltam, este értem haza, éjszakázás, csütörtök hajnalban egy perc alvás nélkül egyetem megint, reggel megírtam a zh-t, utána még fontos órák voltak, bent maradtam, este megint hazaértem. És annyira fáradt voltam, hogy csak éjszaka tudtam elaludni, forgolódtam csak (gondolom a sok energiaital is belejátszott) már majdnem éjfél volt... Utána viszont egyhuzamban 13,5 órát aludtam, ettem, majd aludtam még rá 5 órát. 42 órás ébren lét után aludtam 18,5 órát. Gyakorlatilag az a péntekem el is tűnt.


Ha ismerősöd azt mondta volna, hogy 3 napja tanul, alig alszik, az már hihető. De 3 nap alvás nélkül... Na, ilyenkor szoktam azt mondani, hogy "Meseszag!". A hatás kedvéért még a levegőben is szimatolok :D. Vagy bevágom, hogy "Andersen újra él!" :D.


Te úgy tanulsz, hogy megérted. Ismerőseid meg úgy, hogy csak meglegyen a vizsga. Majd államvizsgán neked kevesebbet kell szöszölni, nekik meg a már tanult anyag is újnak fog tűnni...

2012. jan. 3. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:

te csinálod jól, saját bőrömön tapasztalom

21F infós

2012. jan. 5. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!