Kétségbe vagyok esve. Nem vagyok elég motivált a szakomhoz. Mit tehetnék? Bővebben lent. Hosszú lesz.

Szóval.

Tavaly érettségiztem. Utáltam a középiskolámat és az osztályomat is. Egy szűk kis baráti köröm volt, az évek során egyre jobban elmagányosodtam. 10.-ben durván beütött egy depressziós időszak, de azt hiszem, ez a kor sajátsága is. A gimnáziumi évek alatt teljesen kifordultam magamból: az addig lelkes, kreatív, nyitott, spontán emberből egy zárkózott, letört, elgyötört, kényszeres valaki lett. Letörték a szárnyaim, ha mondhatom így. Szellemileg ugyan fejlődtem, bár ilyen téren sem nyújtott épp rózsás lehetőségeket az iskolám, de azért elmondhatom, h egy felnőttesebb gondolkozást képviselek. Képes vagyok a kemény munkára és nagyon motivált is tudok lenni a jó eredmények érdekében. De ez csak akkor igaz, ha valóban belülről vagyok motivált, nem kívülről nyomnak. Az érettségis évem olyan zűrös volt, hogy nem tudtam megfelelően a tanulásra koncentrálni, ezért egy rosszul sikerült érettségi miatt nem vettek fel az általam elsőnek megjelölt egyetemre. Most a másodikban koptatom a padot, de úgy érzem magam, mint egy ufo, és bár a szak profilja tetszik, és lehet, új, belülről jövő lendülettel szívesen csinálnám, de most teljesen magamba estem, úgy érzem, nincsenek meg a kellő alapjaim, és hogy mindent rosszul szervezek emiatt a húzódás miatt, már az elején elszúrom a lehetőségeimet és egyre rosszabb lesz csak. Még megtehetem, hogy kiiratkozom, félév vesztegetés nélkül.

A baj itt csak az, hogy nem tudom, hogy addig mit kezdjek magammal. Tavaly apám azt mondta, hogy ha akarok, kihagyhatok egy évet újrafelvételizni, bár azt is, hogy sokkal jobb lenne, ha továbbtanulnék, mert szerinte kiesem a ritmusból. A baj csak az, hogy ő nem látja át eléggé, hogy nálam igazából milyen tényezők számítanak. A jelenlegi lelkesedésemmel nem tudom megcsinálni a félévemet, az fix. Az igazság az, hogy egyáltalán nem érzem, hogy most kompatibilis vagyok az egyetemi élettel. Újra kéne építenem magam kicsit belülről, erre a nyaram most egyáltalán nem adott alkalmat, hiszen végig a szakom miatt aggódtam és csak halogattam bárminemű belátáshoz vezető cselekvést. Márpedig annak nem látom értelmét, hogy végigszenvedjek egy félévet aztán ugyanott lyukadjak ki, csak azért, hogy a szülők megnyugtathassák a pici szívüket. Persze anyagilag is jobb lenne, ha tanulnék , hiszen akkor van családi pótlék, tb , diák stb. , de ezt valahogy nem érzem elegendő indoknak. Akkor már kereshetek addig egy okjt is.

Hozzátenném a jellemrajzhoz, hogy komoly, felelősségteljes vagyok, csak menekülő és bizonytalan alkat, aki még keresi magát. Bele tudom vetni magam a tanulásba úgy ízig-vérig, ha annak látom értelmét, és olyankor a tökéletességre törekszem, amennyire képességeim engedik. De képtelen vagyok megerőszakolni magam homályos célok érdekében. És ki vagyok merülve lelkileg. A magam útját szeretném járni, újraépíteni egy képet a világról magamban. Úgy érzem, hogy az egyetem bürokratikus rendszere ezt a törekvést most elnyomná, én pedig egyre csak elveszettebb lennék az évekkel. Én nem lébecolni akarok, ahogy sokan mondják, hanem megismerni, de a megismerés helyes formájában, nem ebben a papírorientált mesterkélt szarban. Persze mindenképp egyetemre mennék, hiszen intellektuális alkat vagyok, értelmes és jó tanulási képességű, dehát vannak hendikeppjeim, és egyelőre azokkal kell megküzdenem, hogy zökkenőmentesebben haladhassak.

További problémám, hogy az itthoni helyzet nem valami fényes. Anyámnak semmi érzéke az emberekhez, az ő tanácsára nem szívesen hallgatok, ráadásul nem is mondható valami tájékozottnak. Apámnak sok kényszeres elképzelése van, amik évtizedek alatt egyre jobban bevésődtek. Hozzátenném, hogy a szüleim nem élnek együtt, csak kéthetente látom az apám. A családi kompromisszumra törekvés mértéke igen alacsony. Elég rossz a légkör itthon - leginkább rideg, közönyös. Ha tehetném, elköltöznék, leválnék minden tekintetben a szülőkről, de ezt az anyagi helyzetem persze nem engedi. Ha jövőre más egyetemre mennék, akkor valószínűleg koliba, albérletbe költöznék. Ezt csak azért említem, mert a szülők belátó segítsége nélkül tényleg teljesen magamtól kell döntenem.

Egy szó, mint száz: milyen alternatíváim vannak? Mit csinálok rosszul? Kihez forduljak? Mit tehetnék? Más is van/ volt ilyen helyzetben már?