Miért "muszáj" egyből bekerülni a felsőoktatásba?
8-as voltam. Atya isten de fura ennyi év távlatából visszaolvasni a válaszomat. Azóta kétszer is lediplomáztam és a szakmámban dolgozom. :) Továbbra is úgy látom, hogy jól alakult akkor a sorsom úgy, ahogy alakult.
Most látom igazán, hogy mi is az, amikor valaki kiesik a tanulásból. 2 év után úgy döntöttem, hogy szeptemberben ismét visszaülök az iskola padba, bár már levelező, szakmérnöki képzésen munka mellett. 27 vagyok, közbeszólt egy lakásvásárlás, ugyanis emiatt a következő félévben munka mellett biztosan nem lesz időm még a sulival is foglalkozni. És még nem járunk családalapításnál, stb.
Más értelmezésben kiesésnek nevezném azt, hogy már azért nem olyan aggyal ülök le tanulni, mint régen. A továbbképzéseken a számomra érdektelen részeknél képes vagyok konkrétan elaludni, de alapból iszonyat unalmasnak élem meg, ami persze régen is így volt, csak már sokkal élesebben kijön, feszültté tesz és képtelen vagyok odafigyelni. A napi munka és egyéb tevékenységek mellett nem úgy tanul az ember, ahogy azt akkor teszi, amikor még ez az "egyetlen" problémája.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!