Van még jövője szerintetek a fogorvosi pályának?
Anyagi szempontból nyilván igen, hiszen úgyis rendezik az egészségügyben dolgozók bérét a közeljövőben, én legalábbis nem hiszem, hogy 10 év múlva is ez lesz a helyzet, mint most.
Hanem abból a szempontból, hogy hamarosan már alig lesz az embereknek lyukas foguk. A mai gyerekek már nagyon sokat törődnek a fogápolással, a szüleik már nem hanyagolják el ezt a kérdést, tudják, milyen fontos a szép mosoly.
Tehát alig lesz munkájuk a fogdokiknak, néha egy-egy apróbb tömés legfeljebb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"hiszen úgyis rendezik az egészségügyben dolgozók bérét a közeljövőben"
Erre még jó pár évig várhatunk. Unokatesóm is ezt gondolta, mikor orvosira jelentkezett, azóta már 29 éves.
"hamarosan már alig lesz az embereknek lyukas foguk"
Lyukas fogak mindig lesznek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Hanem abból a szempontból, hogy hamarosan már alig lesz az embereknek lyukas foguk. " Ez egy szörnyű nagy általánosításra épülő tévkövetkeztetés.
Másrészt a fogászat nem csak a lyukas fogak tömködéséről szól. Ráadásul nő a kereslet a fogászati szolgáltatások iránt, gondolj például a fogsor esztétikai rendbetételére (fogfehérítés, fogkő-eltávolítás, fogpótlás, implantáció, korona). A magyar árak európai viszonylatban kedvezőek, így sok egészségturistára is lehet számítani nyugati országokból, amelynek előszele már most is érződik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hú, hát óriási nagy tévhitben élsz, ha azt hiszed, hogy a mai gyerekek mosnak fogat.
A magyar lakosság 10%-a soha nem mos fogat és kb. 25-30%-a mos csak naponta fogat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Hanem abból a szempontból, hogy hamarosan már alig lesz az embereknek lyukas foguk. A mai gyerekek már nagyon sokat törődnek a fogápolással, a szüleik már nem hanyagolják el ezt a kérdést, tudják, milyen fontos a szép mosoly.
Tehát alig lesz munkájuk a fogdokiknak, néha egy-egy apróbb tömés legfeljebb."
Egyik az, hogy pont inkább nézd meg, ide is hány anyuka írogat, hogy a két éves gyerekének feketék a fogai, mert MÁR tiszta szuvasak. Azonkívül, ahhoz, hogy az embernek ne legyen lyukas foga, meg durva kezelései, az azt jelenti, hogy rendszeresen jár a fogorvoshoz ellenőrzésre, és még időben elhárítják a bajt. Én pl. napi háromszor mosok fogat, fogselymezek, szájvizezek és még is, egyfolytában fogorvoshoz járok és hagyom ott a súlyos pénzeket. Hiába adok a száj ápolásra, az kevés. Aztán ott vannak, a fogfehérítők, a fogszabályzósok, a fogpótlósok és így tovább. Pont, hogy nem rég jutottak el odáig a magyarok, hogy nem az a normális, hogy 50évesen kivehetős fogaid vannak, meg kivárom, hogy fáj, és akkor majd kihúzzák az ügyeleten, hanem adnak is a fogaikra és költenek is rá.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!