Mi alapján dől el hogy az egyetemek hány embert vesznek fel egy szakra?
és nem úgy van, hogy a meghirdetett keretszámoknál a maximumhoz kéne közelíteni? csak nem tudom hogy mi alapján...
pl a pollack mihány műszaki karnál környezetmérnök szakra a meghirdetett keretlétszám 20 és 60, erre tavaly 22 embert vettek fel, azaz épp a minimum fölött, pedig jelentkező volt bőven (225). akkor ez hogy működik? és az hogy hány ember vesznek fel, az mi alapján dől el?
előre is köszi a válaszokat!
A ponthatárhúzás úgy van, hogy pontszám szerint rangsorolják a jelentkezőket csökkenő sorrendben. A keretszámnál húznak egy vonalat, megnézik, hogy az utolsó bent levőnek hány pontja van, és az eggyel több pontszám lesz a ponthatár, vagyis ő nincs bent. Ez azért van, mert egy csomó embernek lesz ugyanannyi pontja, és ha teljesen kitöltenék a keretszámot, akkor lenne olyan, aki pl. 400 ponttal bejutott, meg olyan is, aki ugyanennyivel ugyanabban a suliban ugyanazon a szakon kiesett. Így őket egy az egyben nem veszik fel. Legtöbbször kevesebb a felvett ember, mint a max. keretszám. Aztán ott vannak még azok, akik pontszámok alapján bent vannak, de másik szakra is felvették őket, amit előrébb jelöltek meg. Szóval még őket is kihúzzák a listából.
Lehet, hogy emiatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!