Fiatal pedagógus - rend és fegyelem, hogyan lehetséges e kettő egyben?
Én megértettem elsőre, vettem ugyan egy nagy levegőt, de már képben vagyok. :D
Mint laikus csak azt tanácsolhatom, hogy bármilyen eszközzel, de követeld meg a fent említetteket! Fontos viszont, hogy soha ne ess át a ló túlsó oldalára! Légy nyugodt, magabiztos, és következetes (mindenben, ne kivételezz senkivel). Próbáld felkarolni azokat, akik lemaradtak, egy-egy kis részeredmény után dicsérettel hamarabb célba érnek, minthogy folyamatosan éreztesd velük, hogy az egészhez képest sehol sincsenek. A jól teljesítőkkel pedig éreztesd, hogy jó, amit csinálnak. A hanyag, és hangos kölkökkel csak intőkkel, és egyesekkel tudod felvenni a versenyt, ne habozz, csapj oda!
Ha érzik, hogy gyenge vagy, véged! :)
Sok felesleges közhelyet hordtam itt össze, de remélem hasznodra válik! Sok sikert!
Ajánlom figyelmedbe a bátorító nevelést, a Gordon módszert, valamint a diákokkal való szerződéskötést is (érdekes, én ezekről mind tanultam).
Valamint kösd le a gyerekeket! Motiváld őket, hanyagold a frontális oktatást!
Fegyelem, fegyelmezés nélkül szintén egy jó cikk, már nem emlékszem, melyik könyvben van.
Illetve a pszichológia pedagógusoknak könyvben is van erről egy fejezet.
Remélem tudtam segíteni!
Köszönöm szépen a válaszokat!:) Látom kedves utolsó válaszolóm,te igazán szakavatott vagy a témában. Sajnos én nem,mégis így kerülök ilyen helyzetbe...
Elolvastam ezt a Gordonról: [link]
Mondhatni,hogy értem.
Viszont a szerződéskötéses ötleteddel nem biztos hogy tisztában vagyok.
A szerződéskötés annyit takar, hogy minden osztállyal ahol tanítasz közösen szabályokat fektettek le (pl. nem csinálja meg a háziját következő órán felel). De a lényeg, hogy együtt(!!) fogalmazzátok meg a szabályokat, közösen(!!) beszéljétek meg a büntetést, úgy, hogy azzal a többség egyet értsen.
Érdemes nem túl sok szabályt lefektetni, hogy könnyen betartható legyen. Valamint egyértelműeknek kell lennie. Magadra vonatkozóan is legyen betartandó, ne legyen kivételezés.
Örülök, ha tudok segíteni. Megkérdezhetem, hogy hová jártál?
Bevallom én még csak a gyakorló tanításaim egy részén vagyok túl, de ezeket az ismereteket szinte mind hasznosítottam (kivéve a szerződéskötést, hiszen egy-egy osztállyal keveset találkoztam, nem lett volna értelme).
Sok sikert kívánok!
Köszönöm,hogy ilyen segítőkész vagy. Leírom mostmár a történetem. Pedagógusok tanácsaira voltam kíváncsi,jobb többet tudni alapon,de igazából pedagógus asszisztensi állást fogok betölteni holnaptól, felkérésre, végzettség nélkül. Ezért is írtam,hogy sajnos nem vagyok kompetens a témában. Pedig semmit nem szeretek félvállról venni,s meglátásom szerint ez egy nagyon mély,komoly téma amivel eddigi életem során nem foglalkoztam, mivel még a gyerekvállalás témája sem került terítékre nálunk, 22évesen ez remélem normális.:) Lényeg,hogy érzem,ebbe a témába még bőségesen bele kell merülnöm,de sajnos most szükségem lenne egy gyorstalpalóra,mivel holnap kezdek és gondolom a gyerekeknél is fontos az első benyomás. Remélem ezek tudatában segítesz nekem és ellátsz pár rögtön alkalmazható tanáccsal. Igazából amit leírtál a szerződéskötéssel kapcsolatban,az átjött a Gordon elvből is és pártolom is.
Tanácsaid az első benyomást/bemutatkozást illetően nagyon várom és előre is köszönöm!
Elolvastam a másik kérdésedet is.
Szerintem nem kell ettől annyira megijedni. A lényeg az, hogy őszinte legyél és szeresd a gyerekeket, figyelj rájuk.
Bevallom őszintén, nem igazán van képem arról, hogy mit csinál egy ped.asszisztens, illetve milyen iskolában tud elhelyezkedni.
Én olyan iskolában tanítottam, ahol hátrányos helyzetű, magatartás zavaros "gyermekek" (nagyon sokan túlkorosak voltak) tanultak. Nem aggódtam, önmagamat adtam, ha olyan volt a helyzet humorral reagáltam le.
Mindenképpen adj meg szerintem magadról néhány infót, mert ez érdekelni szokta a diákokat (pl.: név, hol élsz, miért kerültél ide, mi lesz a feladatod). De ezen ma már úgyis túl leszel, ne aggódj! Légy velük őszinte, törődj velük!
Írd le majd légy szíves, hogy milyen volt az első nap, hogyan fogadtak!
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!