Hogyan lendüljek át azon a holtponton, amikor azt mondja az ember:"elég volt, nekem ez a tantárgy nem megy, nem volt elég időm felkészülni, különben sincs kedvem tanulni", stb?

Hú,szegény.Szerencsére nekem még nincsen babám,és nem is távolról kell bejárnom,szóval az én helyzetem sokkal jobb.Akkor nálatok is vannak ilyen dolgok.:(Nagyon gratulálok a babához,sok boldogságot!

Egyébként én totál kényszerből tanulok,mert érettségi után hülye módon nem szakmát szereztem,hanem mentem tovább az egyetemre.(A szüleim csak annyit tudtak segíteni a döntésben,hogy:"Nekem mindegy kislányom,csak tanulj...").Ezt már nagyon bánom!!!Bárcsak a technikusi mellett döntöttem volna.:(Így mire elvégzem nagynehezen az egyetemet alig lesz pár évem hogy összeszedjem magam,hiszen lány vagyok,egyszer babát is szeretnék,és nem szeretnék későn szülni.Eddíg van egy érettségim,egy középfokú nyelvvizsgám(angol),de addíg semmiképp sem hagyhatom abba a tanulást,míg szakmát nem szerzek!Egyébként környezetmérnöknek tanulok,de nagyon kilátástalan a jövőképem.Valószínüleg elvégzem a bsc-t,az elvileg már az egy szakmát,és elmegyek valami "emberibbet" tanulni,mert ezzel totál nem lehet elhelyezkedni."Ha tudtam volna hogy elesek,leülök" érzésem van.Ezért vagyok elkeseredve.Hajtok a semmiért.Tudom,a munka világa sem könnyű,eddíg az összes szabad nyaramat végigdolgoztam (kertészetben,stb)de ott legalább megbecsülték a munkámat,s eredménye is lett,nem beszélve arról,hogy kerestem vele egy picit legalább.Úgy érzem itt az egyetemen a semmiért küzdök.Más is van így?