Hogy dolgozzam fel, hogy egyetemen megbuktattam saját magamat?
Ma volt a vizsga. Alapból egy nagyon nehéz tárgyról van szó, emellé még az oktató is nagyon szigorú természetű, mert akkor szivat meg amikor kedve van. Rájön az, hogy csak kétszer lehet próbálkozni belőle és 1 év csúszást jelent ha nem sikerül a tárgy.
De ma saját magamat szivattam meg. Kihúztam egy olyan tételt aminek még örültem is, mert megtanultam és végig mondogattam magamban még a kihúzás után is egy párszor, azonban amikor oda került a sor, hogy mondjam el akkor kitalált hozzá egy szituációt, és én beleragadtam az adott szituációnak olyan elemeibe amit nem is kellett volna elmondanom, de mivel belekezdtem így már kíváncsi volt rá, aztán mindent mondtam már, csak azt nem amit kihúztam. És akkor mondta, hogy "köszönöm szépen, akkor megbuktál"
És akkor utána mondta, hogy végig azt várta mikor kezdem el sorolni azt ami valójában a tételem volt és amúgy azt tudtam is volna, kétszer is volt olyan pillanat amikor a nyelvemen volt, csak nem mertem elkezdeni mondani mert attól féltem, hogy kihagyok valami lényeges elemet az adott szituációból.
Szóval most nagyon dühös is vagyok, szomorú is vagyok és azt érzem, hogy én ezt nem tudom feldolgozni.
Egyébként így még soha nem hallottam magamat dadogni, meg félni, mert én szóbeli vizsgákon mindig is határozott voltam, tudtam a dolgom. Ha véletlenül nem úgy teljesítettem, akkor az azért volt mert nem tanultam rá annyit mint kellett volna. De itt készültem, tudtam, csak egyszerűen tőlem szokatlan módon tulajdonképpen majdnem leblokkoltam.
Ez az egyetem, hozzá kell szoknod
Nem értem a problémát, kétszer próbálkozhatsz még, elmész másodjára vagy harmadjára és meglesz
Levonod a következtetést. Feljelentkezel a következő vizsgára, figyelsz, hogy ne kövesd el ugyanezt a hibát. Átmész, aztán örülsz.
Most sz.r érzés, de majd ha meglesz a vizsgád majd elhalványul ennek az emléke. :)
Gondolom, ez nem ilyen egyszerű, mint az 1-es válaszadó leírta...
Mikor lehet legközelebb menni?
Mindenképp tanulnod kell belőle, hogy előbb gondolkodj, utána beszélj; és 6x gondold végig, mit mondasz és mit nem. Nem kell kapkodni.
Kérdésed alapján csak magadat okolhatod, de majd elmúlik ez is ne aggódj.
"Örökké nem eshet"
#1 Egyszer lehet még menni belőle. Valami hallgatói balhé miatt 2017 óta ebből a tárgyból csak két vizsgalehetőség van összvissz.
De egyébként tudom milyen az egyetem, harmadéven vagyok és csúsztam is már meg egy évet. Csak olyanom nem volt még, hogy saját magam buktassam meg. Ha tudtam akkor átmentem mindig.
#2 Akkor tudnám ilyen könnyen felfogni ha lenne már egy szakma a kezembe aztán tudnék keresni vele. Mert hát akkor el mosolyognék a hülyeségeimen, bánná a fene, ha lenne bevételem havonta mellette. Ráérnék elvégezni. De lassan 25 leszek és egy szakma sincs még a kezemben és ez a legidegesítőbb.
#3 Csütörtök a második lehetőség, csak átnézni már nem fogom tudni addig, mert ma este indulok külföldre és szerda este érek haza. Én se így terveztem.
Valami hallgatói balhé miatt 2017 óta ebből a tárgyból csak két vizsgalehetőség van összvissz.
Ilyen nincs, vizsgák számát a tvsz szabályozza.
#5 ez nagyon gáz, milyen szakról van szó? Az idén végeznél?
Tudtommal 3 lehetőseget kell biztosítani.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!