Mostanában meg vannak hibbanva az óvónők/tanítónők és feletteseik? Mi az oka?
Olvasom a témakört az utóbbi hetekben és elképesztő amiket írnak Az egyik helyen probléma, ha epret meg egzotikusabb gyümölcsöt visz a gyerek, erről biztosan volt itt hosszú egy vita, a másik nem engedi még orvosi igazolással SEM egy hétig óvodába/iskolába a gyereket, hasmenéssel meg legalább 2 hétig, amikor már egészséges a gyerek (ilyesmiről legalább 2 kérdés biztosan volt a napokban), van ahol az otthonról hozott saját kaja a probléma - ez is gyakran előjön. És ezek csak példák a sok közül.
Személyesebb tapasztalat ismerősi körben pedig a következő. Ugye 8-tól 16-ig van a tanítás, viszont sok a göthös, megfázásos, légúti vírusos, sok tanító is táppénzen, ezért igazgató asszony kitalálta a délelőtt folyamán, azaz már tanítási idő alatt, hogy délben (13 órakor) hazaengednek mindenkit. Emiatt az összes tanítónő telefonálhatott minden egyes szülőnek egymás után az osztályból, állítólag 1 óra volt mire felhívott mindenkit, meg egyébként is, azt a pár órát nem kibírták volna még együtt? Akkor már együtt voltak egész délelőtt...
Ti is hasonlóan gondoljátok, hogy a pedagógusoknak, igazgatóknak újabban elment az eszük? Miért van ez a jelenség mostanában?
Nos, nem nekik ment el az eszük, hanem némelyik szülőnek és így próbálják őket kordában tartani.
Eper/egzotikus gyümölcs: az eper egy olyan gyümölcs, amit egyreszt egy atlag óvodás nem tud szepen megenni, összesen magát vele, másrészt szemenkent leszedegetni a zoldjet nem két perc. Nem az ovono vagy a dadus dolga ez. Egzotikus gyümölcs is igényelhet komolyabb előkészítést, plusz a gyerekek többsége nem fogja megkostolni sem.
Betegseg: az orvosi igazolast el kell fogadni. Hasmenésnél kerheti ennek kiegeszitését minimum 2 negatív szeklettenyesztessel. Ez valóban hosszabb időt jelent, de joga van hozzá az intézménynek.
Óvodába tilos otthonról élelmiszert bevinni, ez sem saját ötletük.
Ha nincs megfelelő számú felnőtt felügyelet a gyerekekre, akkor bizony haza kell őket küldeni. Vagy az nem lesz probléma, ha Julika meg Pistike kb kinyirja magát vagy egymást, mert nem volt senki a környéken?
Én mondjuk az orvosi igazolásos témát valahol megtudom érteni.
Nálunk az orvos sokszor inkompetens. Sokszor félig gyógyultan engedi a gyerekeket igazolással, és az olyan anyukát szívem szerint agyon is tudnám vágni, aki az ovi mellett lakik, otthon van a második gyerekkel, anyóssal egy fedél alatt..de ő akkor is elviszi a gyereket oviba, hogy majd megfullad a köhögéstől.
Én most készülök vissza a munkába, de nem tudom hogyan fogok tudni dolgozni, mikor az ilyen idióták miatt nonstop betegek az enyémek..
Az iskolában meg mérlegelik, ha olyan kevesen vannak, hogy érdemes e egyáltalán fűteni, áramot fogyasztani még tanulószoba idejére is..
Gondolom, nem minden óvodában oldható meg, hogy ezt a sok szabályt mind betartsák az otthonról bevitt ételekkel kapcsolatban márpedig ez mind előírás (nem tudok róla, hogy menet közben eltörölték volna), így el tudom képzelni, hogy egyszerűbb, ha megtiltják, hogy bevigyenek ételeket a szülők és kész:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!