Ha osztályozó vizsgán megbukok félévkor mi történik?
Hivatalosan nem létezik félévkor osztályozó vizsga. A köznyelvvel ellentétben félévkor nincs bizonyítvány, amit olyankor kaptok, az csak egy értesítő arról, hogy éppen akkor hogy álltok. Ergo félévkor nem lehet bukni. Ugyanúgy, ahogy októberben, februárban, vagy decemberben sem lehet bukni. Mert bizonyítványt egyedül év végén kaptok. Az, ha most egyes lesz a félévi értesítődben, az annyit jelent, hogy most aktuálisan olyan jegyre állsz. Érdemben semmit nem jelent.
Ennek akkor van jelentősége, ha egy féléves a tárgy, és nem lesz belőle órád második félévben. Az viszont szívás, tekintve, hogy gyakorlati tárgyból nincs pótvizsga.
Ha év közben átvesznek más szakra, akkor nyilván azon tantárgyak jegyei nem számítanak, amik az új szakodon nincsenek, hiszen az év végi bizonyítványt már az új szaknak megfelelően kapod. Szóval ha te mondjuk átmész ének-zene szakra vegyészetről, akkor hiába álltál elégtelenre szerves kémia gyakorlatból (csak mondtam egy hülyeséget), mihelyett átmész ének-zenére, kvázi semmivé lesz a szerves kémia jegyed, mert olyan tárgyad nincs az új szakodon.
(De persze láttam én már példát arra, hogy az egyes iskolák képesek elég lazán értelmezni a törvényeket, és egész groteszk saját szabályokat hoznak, természetesen némileg másként lepapírozva az egészet...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!