Miért mennek ennyien egyetemre?
Unokatesóm a Miskolci Egyetemre jár és mondta, hogy mivel idéntől nincs alsó ponthatár így az idén már sokkal több ember ment egyetemre. Annyira megnőtt a létszám,hogy az helyi buszjáratokra konkrétan nem lehetett felférni. 5. évi de ilyen még nem volt. Úgy kellett sűríteni a határokat. Mondta, hogy hány százalékkal vettek fel több embert, de nem emlékszem már.
Miért jelentkeznek ennyien? Amikor az orvos/IT kívül nem nagyon éri meg anyagilag? Amikor szinte az összes építőipari szakma hiány szakma. Mire elvégzi az egyetemet az ember, addig már vállalkozása lehetne havi 1-1,5 milliót kereshetnek még egyedül is. Egy mérnök sose fog ennyit keresni. Talán felsővezetőként. De egy ács vállalkozót még azok se közelítik meg .
De egy kezdő autószerelő bére is több mint egy kezdő mernöké. 1 autószerelő ismerősöm van. Szarásig van ő is maszekkal. Havi 1 milliót biztos összeszed a bérével együtt.
Miért nem vonzóak eszek a szakmák? Miért jobb egy irodában ülni fele-negyed annyi pénzért?
Külföldre is sokkal egyszerűbb menni egy szakmával. Ha itthon kirúgnak, egy szakmával 1 héten belül fixen lesz új munkád. Most meg az egy éves tapasztalattal rendelkező IT-s ismerősöm már 2 hónapja nem talál munkát.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

A sok szakmunkás, akinek még egy érettségi is kihívást jelent, semmi mással nem tud érvelni csak azzal, hogy mennyit keres.
Mi van akkor, ha valakit nem motivál a pénz? Ha jobban érdekli az, hogy szeresse amit csinál, kihívásokat lát benne, fejlődni tud. De ezt egy szakmunkás sosem fogja megérteni.
Mindig is a szellemileg alacsony szinten lévők mondogatták, hogy felesleges tanulni.
#24
És arról nem is beszélve, hogy a “szakmailag kifogástalan” szakik általában úgy csinálják meg az adott munkát, hogy utána konkrétan összeomlik a ház. Több embertől hallottam sztorikat, pl a vízvezeték-szerelő egy csapot nem tudott beszerelni anélkül, hogy az a rohadt csap ne csöpögött volna. Másik eset: egy új WC-t nem tudott felszerelni az ember. Konkrétan az volt a sztori, hogy a srác elment otthonról délután valami buliba, addig az anyja meg a tesója otthon maradt a szerelővel, aki a WC-t szerelte fel. A gyerek hazaért fél-1 kor éjjel, kvázi beb*szva és ő oldotta meg fél részegen a problémát a szerelő helyett. Vagy mesélhetnék arról, hogy anyámat konkrétan hülyének nézte egy szobafestő, és úgy festette ki a lakását, mintha ráhánytak volna a falra. Vagy szintén egy másik ismerősömnél az ács úgy csinálta meg a tetőt, hogy hullanak a cserepek róla. Mindezekért a kontár munkákért horribilis összegeket pofátlan módon elkérte természetesen….és ha kifogásolod a munkáját, még neki áll feljebb.
Na én ezért tanulok jogot az egyetemen, hogy az ilyen szellemileg alulmaradott senkiháziákról lepereljem a hígf*st is az áldozatos munkájukért cserébe. 🙂
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#24 Így van. Tele az építőipar kóklerekkel, akik végigaludták a 3 évet a szakmunkásban, ahova csak azért jártak mert kettes átlaggal nem vették fel őket sehova. Nagyon kevés az olyan szaki, akit valóban érdekelt amit tanult és szívesen dolgozik benne.
De ha már annyira nyomják ezt a "szakmunkások azok mind milliókat keresnek" szöveget: a bolti eladó is szakmunkás, vagy a pék, felszolgáló, stb. Ők is milliókat keresnek? Nem hiszem hogy a Tesco vagy a Spar milliókat fizet az alkalmazottainak. Vagy egy albán pékségben hajnal kettőtől rohadni a 40 fokban annyira megéri.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
1) Nem mennek sokan egyetemre, folyamatosan kevesebben vannak arányaiban az egyetemisták és a diplomások a lakosság körében a fejlett országokhoz képest. Többen mennek, mint régen, de továbbra sem magas az arányuk.
2) Bizonyos munkakörökhöz szükséges. Orvosi diplomám van, kicsit más területen dolgozom, de a feladatkörömet nem tudja ellátni más végzettségű ember, mert hiányozna a hat év és a klinikai tapasztalat.
3) A fizetés variábilis. Nemcsak burkolóként lehet milliókat keresni, sőt. És ahogy mondták, nem minden a pénz. Egyetem alatt frusztrálódtam, mert pont építőipari területről tévedtem át, és amikor én ösztöndíjból nyomorogtam, akkor már a volt osztálytársak kerestek pénzt. Most már én keresek jobban, és sok, de nagyon érdekes és kényelmes a munkám, rengeteg pozitív visszacsatolással és kreativitással.
3) Hosszú távon gondolkodom. A munkámban még mindig van előrelépési lehetőség, és a pályán 70-80 éves kolléga is van. Szakmunkásként már sokan rottyon vannak ennyi idősen, mert nem a hosszú élet titka a tetőn ugrálás vagy épp a olajban turkálás. Szakmunkás családom van, 60 évesen már a többség számolja a napokat a nyugdíjig. Már ha lesz ugye, mert vállalkozóként valahogy nem jönnek a milliók már a nyugdíjjal.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező ezt benézted, de részben igazad van.
Ahogy írják sok a kókler, de a jelenlegi helyzetben ők is szarásig vannak unkával és ez lehet, hogy nem fog változni. Akkor meg hiába azok, így is nagyon sokat keresnek.
#20 Nem hinném ,hogy ennyit fogol keresni, hacsak nem orvosi diplomád van, mint a 27-nek vagy esetleg IT területről. Vagy nem vagy multinál felsővezető vagy cégvezető. De ez a diplomások nagyon kis százalékára igaz, míg az építőiparban (#26) bármelyik kókler megkeresheti az 1 milliót elég könnyen.
És bizony nekem, mint mérnöknek ez eléggé fáj. 5,5 évet jártam egyetemre az ország második legjobb mérnök karára (akkor még az volt, most nem tudom)BSc és MSc is 5-ös, MSc a tárgyaim 90% 5-ös lett, de BSc is 4,5 átlaggal lett meg. Az MSc-t duális képzésben csináltam, így nem is 0 tapasztalattal végeztem. Mégis a nettó most a cafetériával és a 13. fizetéssel számolva is csak 450 ezer 3 év tapasztalattal. Ez 20 nappal számolva napi 22 ezer. Ennyit egy alkalmazott szakmunkás megkeres felénk (borsod). Sőt az ácsok pl napi 25 ezret. És ők simán vállalkozhatnak, maszekolhatnak, külföldön tárt karokkal várják bármelyiket nyelvtudás nélkül is. És ha nem egyetemre mente volna, akkor 5,5+1 év gimi miatt már 6,5 évnyi fizetésem lett volna, amiből bőven lehetett volna félrerakni, főleg, hogy addig általában a szülővel él az ember, ahogy én is tettem volna. Egy ház ára meglett volna...
Ha visszaehetnék és tudva ezeket biztos, hogy szakinak mentem volna.
Egyetlen reményem az IT terület volt otthoni képzéssel, de mire kapcsoltam volna beütött a recesszió. 3,5 évet meg nincs kedvem egyetemen tölteni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!