Orvosisok, hogyan éltétek meg a rezidensképzést (lelkileg)?

Én könnyedén.

Alig tanultam.

4.8-as átlagom volt.

Igy volt időm a páromra és a haverokra.

Milyen rezidensképzést?

Most magára a 6 éves általános orvosira gondolsz vagy arra hogy utána a szakorvosjelölt pozícióig rezidens valaki?

A leírás alapján én úgy értelmezem, hogy a rezidensi beosztásra gondolsz, de az "orvososisok" felhívás inkább mintha hallgatóknak szólna.

Én a páromról tudok nyilatkozni (ő szeptemberben kezdi a 4. rezidensi évét, ugyebár ma már nem igazán van szakorvosjelöl pozíció, de egyébként egy év van hátra a szakvizsgáig).

Azok a barátai akik mondjuk az 5.-6. évben is "külsős" barátok voltak azok ugyanúgy megmaradtak.

Az orvosiról a barátok elhullottak. Bár még van egy közös messenger csoport ahova írogat a társaság akivel "bandázott", de kapcsolat csak egy személlyel maradt - mégpedig azzal akivel egy kórházba kezdett dolgozni. Ez az ember azóta kórházat váltott, de a kapcsolat megmaradt, mert bár más osztályon voltak, az első három év a kórházba sokat számított. Így lett legalább egy csomó közös ismerős is.

Magánéletben mi jól megvagyunk, azelőtt jöttünk össze, hogy rezidensként kezdett dolgozni.

Az én párom nagyon sokat dolgozik (havi 5-6 ügyelet az osztályon és még 2-3 sürgösségis műszak), de ez nekem belefér mert talán pont ennyi énidőt igényelek is - ugyanakkor ezt nem sokan bírnák, ezzel tisztában vagyok. Nyilván akkor én is kiakadok kicsit amikor egész hétvégén dolgozik (24 órás ügyelet és rá még egy 12 órás SBO) majd utána menni kell 2-3 napos konferenciára vagy továbbképzésre, de ez szerencsére azért nem olyan gyakori.

Az energia más kérdés... nyilván ha szar orvos lenne akkor maradna energiája, de ő imádja a munkáját és folyamatosan fejleszti magát (önköltségből is tanult már sok mindent amit majd csak szakvizsga után ráépülő képzésben tudna), emiatt hazaérvén már nem sok ereje marad. A házimunka javarésze így rám hárul. Ezzel nehéz volt megbarátkozni (részéről is, mert nem így képzelte el a párkapcsolatát), de végül kötöttünk kompromisszumokat és többnyire meg vagyunk békélve.

Az önbizalma pedig szárnyal. Ehhez az is hozzájárult persze, hogy lett barátnője sok év után, de alapvetően nagyon szeretik a munkahelyén és el is ismerik emiatt a kezdeti (orvosin lévő) önbizalomhiánynak nyoma sincs.

Úgyhogy számára nagyon pozitív volt a munkábaállás és szereti is, sőt. Őt folyton kihelyezték a covid idején covid osztályra és imádta (tudom, csúnya ilyent mondani, de ő tényleg nagyon szeretett covidolni).

Az orvosin nagyon jó tanuló volt és továbbra is szeret tanulni (bár mostmár szakirányosan), de nem tudna mostmár csak leülni és a tanulással foglalkozni.

Egyébként néha találkozunk volt csoporttársaival, van ahol elkeserítő, hogy mivé lett a jódiák. De örülök, hogy nálunk ez pozitívan csapódott le.

Tiszta depresszió volt: reggel amikor bementem, még sötét volt. Este, amikor hazajöttem, már sötét volt. Amikor megláttam a fizetésemet, a sírhatnék jött rám, de még annak a kevésnek az elköltésére is alig volt időm. (Ez a 2000-es évek eleje volt)

Az hittem, hogy ilyen lesz mostmár mindig. Aztán ahogy telt az idő, jobb lett, mióta pedig már Svédországban dolgozom, boldog vagyok a munkámmal.

4-es vagyok. Amivel még kiegészíteném, hogy a külsős gyakorlatok... hát, azok borzalmasak.

A legtöbb helyen nem oktatnak, sőt sokszor számon se tartják, hogy bejársz-e. De van ahol meg konkrét órarendet adnak, hogy ne ütközz más rezidensekkel. Aztán nagyban kell matekozni, hogy legyen meg az X nap, de közben azért a rezidens mehessen ügyelni a saját osztályára (mert ugye ezt is muszáj).

Illetve, bár szabály szerint a rezidenst el kell engedni bárhova külsős gyakorlatra, azért a valóságban ez nem pont így megy. Nála például nyáron és december-januárba nem lehet menni, mert ilyenkor sok kolléga szabadságol és kell a munkaerő.

De alapvetően is csak a falat kaparják unalmukba a gyakorlatokon, a legtöbb intézmény tényleg leszarja a gyakorlatozó rezidenseit, mert "ezek úgyse lesznek itt hasznos munkaerők a jövőbe, minek öljünk beléjük energiát".

Az a vicc, hogy volt olyan gyakorlat, ahol a kezébe adtak egy listát, hogy milyen ellátásba kell részt vegyen, minek kell teljesülnie a gyakorlat végéig. Aztán az ellátási helyek felén elutasították, hogy "itt útban vagy, csinálj máshol valamit, majd aláírom így is a teljesítményt".

Úgyhogy ezek agyrémek. Főleg az ezzel járó ügyintézés és egyeztetés az osztályokkal-kórházakkal.

Az ilyen időszakokban az önbizalma megcsappan általában mert kevés a sikerélmény.