Keresztféléves mesterképzésen is rendesen tudok haladni a tantárgyakkal?
Nyilván egyetemfüggő, de nálunk úgy volt, hogy mesterszakon már kevésbé épültek egymásra a tárgyak, így tökmindegy, hogy X vagy Y tárgyat csináltad előbb, mert nem volt egyik sem előfeltétele a másiknak.
Ahol meg egymásra épültek, ott úgy volt, hogy az 1. és 3. féléves tárgy épült egymásra, ami, ha keresztfélévben kezdtél, azt jelentette, hogy a 2. és 4. félévben voltak ezek a tárgyaid.
"Olyat nem szabad megcsinálni, hogy a mintatanterv szerinti tárgyak egyből vizsgakurzusok, mint az alapképzésen ezt tapasztaltad. Ha ez történt, törvénysértő volt."
Akkor félreérthetően fogalmaztam lehet. Úgy volt, hogy nálunk alapszakon (alapszak eleve 90%-ban csak rendes félévben indul) őszi és tavaszi féléves tárgyak voltak. Az őszi féléves tárgy nem volt meghirdetve tavasszal, aki ősszel megbukott vizsgákon, tavasszal csak vizsgakurzusként tudta felvenni. Nyilván ha aláírása megvolt, akkor eleve nem is kellett volna már még egyszer felvennie.
"Nyilván egyetemfüggő, de nálunk úgy volt, hogy mesterszakon már kevésbé épültek egymásra a tárgyak, így tökmindegy, hogy X vagy Y tárgyat csináltad előbb."
Na erre voltam konkrétan kíváncsi elsősorban, megnézem a tanterveket is, hogy ebből lehet-e olyan problémám, hogy első félévben fel kellene vennem egy tárgyat, amit így csak harmadikba tudok, és harmadik félévesek közül meg azért nem tudom felvenni, mert épül rá valami, ami csak első félévben van, és amíg azt nem csinálom meg, nem vehetem fel a harmadik félévest. Remélem érthető, ahogy írom. Ezek szerint akkor ez úgy van összehangolva, hogyha 4 féléves a képzés, akkor jó esetben én is el tudom 4 félév alatt végezni, akkor is, ha kereszféléven megyek, és semmi hátrányom sincs ebből?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!