Közgazdasági adatelemző alapképzés indul a Miskolci Egyetemen. Szerintetek van értelme?
"Adat a jövő aranya" Így hirdeti magát a képzés. Írnak róla minden jót, de vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban. (Pl az, hogy teljesen új szak, ki tudja milyen tudást ad át.)
Szerintetek jobban megéri ezt a szakot választani, mint a meglévő népszerű közgáz szakokat?
A tematikában lévő tárgyak első felét (17-18 tantárgy) a legtöbb közgáz szakon oktatják. -> 2 félév + 3 félév fele anyaga
A további 12-13 tantárgy, amik már az adatelemzéshez kapcsolódnak (programozás alapjai, adatbázisrendszerek, adatbányászat stb.)
Van még egy társadolomtudományi alapismeretek blokk "levezetésnek" (6 tantárggyal).
Nagyon hangzatos ahogy hirdetik, valóban felkapott lett az adatelemzés mostanában. Egy újonnan induló képzésnél mindig van egy kis kockázat, hogy milyen is lesz valójában. Rosszabbul semmiképp sem lehet járni ezzel a szakkal, mint a többi közgáz képzéssel. Nagyjából azért hasonló a tematika, azt sem tartom kizártnak hogy az első néhány félév közös a többi hallgatóval együtt.
Oktatásszervezési szempontból nem igazán látom az értelmét, de hallgatóként van értelme elvégezni, mert valóban olyan alapokat adhat, amire épülve piacképes tudás szerezhető.
Oktatásszervezési szempontból azért nem látom értelmét, mert már van egy gazdaságinformatikus alap- és mesterképzés, ami pont azt az igényt hivatott lefedni, ha valaki egyszerre akar gazdasági és IT ismeretekre szert tenni, akkor itt a lehetőség. Feleslegesnek érzem, hogy azért indítsanak egy új szakot, mert az előzőben 60% volt az IT, és 40% a közgáz, akkor most fordítva legyen... ezt bőven meg lehetne oldani úgy is, hogy a tárgyak jelentősebb része választható, és akkor mindenki arra specializálódik, amire akar.
De tényleg nem nagyon tudsz mellélőni, legrosszabb esetben is ér annyit, mint egy bármelyik gazdaságtudományi alapszak.
Nagyon jó ötlet és elég jó a tanterv. Melegen ajánlom. Sehova nem fognak ezek a szakok eltűnni, ez a jövő.
2. "már van egy gazdaságinformatikus alap- és mesterképzés, ami pont azt az igényt hivatott lefedni, ha valaki egyszerre akar gazdasági és IT ismeretekre szert tenni, akkor itt a lehetőség."
Ez így vaskos tévedés. A gazdaságinformatikának SEMMI köze nincs az adattudományhoz. Szó szerint semmi. Légy szíves ne terjessz ostobaságokat.
5#
Megkérdezhetem, hogy milyen területen dolgozol? Szerinted milyen iparágakban lesz leginkább keresett az adatelemzők?
Maga az adatelemző munka csak a belépő szint, ennek egy komolyabb szintje a data scientist (amire ez a szak szintén felkészít). MINDEN iparág megújul vagy kihal… minden az adatról szól. A gabonatermesztés, a kereskedelem, a bankok, a közlekedés, minden.
Én magam data scientist vagyok egy nagy multi mesterséges intelligencia osztályán.
És egy ilyen MI területre elég lehet egy gazdász karon szerzett adatelemző papír?
Laikusként azt gondolnám, hogy oda komolyabb IT tudás kell, vagyis végzettség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!