Adhat egy tanár félévkor kettest 3.64 es áltagra mert az ő általa tanított másik tantárgyból 2.30 ra állok?
Az eggyik tanár a sulinkba 2 tantárgyat tanít ( föci kémia)
Kémiából 2.30 ra állok föciből meg 3.64 re. Azt mondta h félévkor mind föciből mint kémiából kettes leszek.
Azt mondtam neki h a kémiát értem h abból miért leszek kettes de hogy föciből miért az nem. Erre azt mondta h ő figyelembe veszi mindkét tantárgyat és az alapján ad egy jegyet. A házirend szerint 4.60 tól köteles megadni a tanár az ötöst. 4.50-4.60 között pedig eldöntheti.
Tehát elvileg kémiából kettes lennék föciből meg négyes de ő azt mondta h mindkettőből kettes leszek.
Megteheti ezt?
Az iskoládnak vannak hivatalos dokumentumai, ezek között a honlapon is megtalálod a Pedagógiai programot - a házirenddel együtt. Ezt minden évben ki kell tenni az aktuális, érvényes módon a honlapra, ami ebben szerepel az kerül be a házirendbe is és az iskolának ezt kell betartania.
A pedagógiai programban meg kell szabnia az iskolának, hogy az értékelésekre milyen szabályok vonatkoznak.
A mienkben a 87. oldaltól szerepel a tanulók értékelése. Nem csak az van leírva, hogy milyen %-kos arányok vonatkoznak a jegyekre osztályzáskor, az is, hogy a naplóba bekerült jegyek milyen súllyal szerepeljenek az átlagszámításban (témazáró 200%, házi feladat 50% stb.), de az is hogy "Abban az esetben, ha az év végi osztályzat a tanuló hátrányára lényegesen eltér a tanítási év közben adott érdemjegyek átlagától, a nevelőtestület felhívja az érdekelt pedagógust, hogy adjon tájékoztatást ennek okáról, és indokolt esetben változtassa meg döntését. Ha a pedagógus nem változtatja meg döntését, és a nevelőtestület ennek indokaival nem ért egyet, az osztályzat az évközi érdemjegyek alapján a tanuló javára módosul.
... A harmadik–nyolcadik évfolyamon félévkor és második – nyolcadik évfolyamon év végén a tanuló osztályzatát az adott év során szerzett érdemjegyek, illetve a tanuló év közbeni tanulmányi munkája alapján kell meghatározni."
Vagyis nem csak azt lehet a félévi jegyben figyelembe venni ami be van írva a naplóba érdemjegyként.
Az elvárás a tantestületben az, hogy X,51 századtól lehet megadni a magasabb osztályzatot, de nem kötelező. Mindig szenvednem kell a jegyekkel, mert most is pont X,50-ra jönnek ki az átlagok sok diáknál, amire én már megadom a magasabb jegyet, de van aki utána beleköt, hogy miért is adtam meg. Olyan nem szokott előfordulni, hogy a kerekítés szabályaitól pár tizednél többel eltérjünk, ha a tanár más jegyet szeretne adni a diákjának akkor mellé jegyet is kell produkálnia. Vagyis kell még a diáktól felelet, vagy más amit be is tud írni és ami miatt megadja a jobb vagy esetleg rosszabb jegyet.
A bemásolt szöveg viszont azt jelenti, hogy lehetséges, hogy a pedagógus nem a kerekítés szabályai szerint adja meg a jegyet, vagyis a 3,64-re még nem adja meg a 4-est. De olyan nem lehetséges, hogy 3,64-re 2-est adjon. Ahogy a szövegrészben van, ilyenkor indokolnia kell - és jól - hogy mi is volt az oka a nagy eltérésnek.
Ilyen lehet egy év végi jegynél pl. hogy az első félévben tanult, ötösei voltak, de márciustól semmit nem volt hajlandó elvégezni a feladataiból. Minden dolgozata, felelete 1-es, egy házi feladatot vagy órai munkát sem csinált meg. Ekkor kijöhet egy 3,64-es átlag és tényleg nem felel meg a diák teljesítményének még az sem ha 3-ast kap, csak a 2-es, azaz az elégséges osztályzat.
Ilyen a megfelelő és elfogadható indoklás.
Ha szimplán azt mondja neked, hogy 2-est ad, mert csak, mert a MÁSIK tantárgyat is figyelembe veszi ENNÉL a tárgynál - az nem indok. Ilyet nem tehet.
Javaslom fordulj az osztályfőnöködhöz azzal, hogy a tanárod ezt mondta neked, KÉRED, hogy nézzen utána ennek és beszéljen vele, mert nem érted miért kapnál 2-est ha a jegyeid sokkal jobbak.
Az osztályzatokat arra kaptad amit a tanárod adott neked feladatnak (felelés, dolgozat), az tehát a tanárod elvárása szerint mutatja meg a munkádat, tudásodat. Akkor pedig a tanár tartsa magát ehhez az elvárásához és ha teljesítetted a 3-as szint elvárásait, akkor adja is meg. A 4-es jegyét még nem teljesítetted, az a 4,00 átlag lenne minimálisan, tehát ha azt nem adja meg az elfogadható.
Ha tényleg nem voltál hajlandó dolgozni kémia órán annak következménye a rossz kémia jegy - ezt te is elismerted, elfogadtad. De egy másik tantárgy teljesen más, földrajból azt kell értékelnie amit földrajz órán nyújtottál teljesítményként.
Reklamálj az ofődnek, hogy szerinted lehet,hgoy a tanár valamit nem jól számolt ki. Az osztályfőnök azé van többek között, hogy pl ilyesmit jelezni lehet neki. De figyelj, hogy ne vádlón mondjad, hogy az a másik tanár ,,ilyen meg olyan", hanem próbáld tisztelettel, kedvesen, alázattal.
Viszont ,ha ez a tanár az ofőd, akkor lehet, hogy érdemes lenne továbbmenni az igazgatóhelyetteshez, stb. Amúgy tesóméknál egyszer megpróbált a történeltemtanár 4-es fölötti átlagra 3-ast adni, de az osztályfőnök rászólt, hogy ezt így nem lehet,és akkor meglett neki jobb jegy a gyereknek.
#24 Igen, fontos az, hogy hogyan beszél másokkal a kérdező a problémáról.
Ráadásul lehet hogy csak mondta, hogy 2-est fog adni, de a naplóba nem is azt írta már be a tanár.
Ezért is fontos, hogy óvatosan beszéljen a kérdező a témáról, mert lehet hogy nem is történt meg és akkor feleslegesen keltené a feszültséget. de mindenképpen érdemes rákérdezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!