Milyen iskolai sérelmek értek titeket a tanár(ok) felől amit nem tudtatok neki(k) megbocsájtani?
Volt egy szörnyű tanárom de már nem érdekel. Volt rengeteg rossz osztály társam de már ők sem érdekelnek.
Egyébként a diákok rosszabbak mint a tanárok. Ha az iskolai sérelmeket a tanárok és a diákok részéről össze hasonlítanánk, akkor a diákok leírhatatlanul sokkal többet ártottak egymásnak mint a tanárok a diákoknak.
A másik amin nem ártana elgondolkodni, hogy a diákok mennyit ártottak a tanároknak. Ami még a mai napig vagy inkább pont, hogy később kezdet el zavarni az az amit én és az osztály társaim műveltünk egy-egy órán.
Észre sem vettük és mai napig észre sem veszik a diákok, hogy mennyire is bántóak tudnak lenni.
Tesitanárom gimiben folyamat b*szogatott, beszólogatott, tette a megjegyzéseit, mert jóval gyengébb voltam mindenből, ráadásul talpam miatt könnyített tesis is voltam. Kislabdahajításnál egyszer kimentem javítani, mert azt általában mindig szokta értékelni, majd miután eldobtam a labdát, beközölte, hogy a másodikos gyereke nagyobbat dob.
Ez volt a legemlékezetesebb, így konkrétan más esetre hirtelen nem is emlékszem, de az érzésre igen, hogy mindig megszólalt valamit, kinézett engem, hogy én mutassam be a többieknek a feladatot, mikor tudta jól, hogy nem tudom megcsinálni szépen.
Egyszer valami csoda folytán félév végén négyesre álltam, majd megszólalt, hogy hát ennek utána kell néznie, mert nem hiszi el...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!