Ápolás és betegellátás alapszakon melyik szakirányt javasolnátok inkább?
Sziasztok!
Ápolás és betegellátás alapszakra jelentkezem idén, és a szülésznői, illetve ápolói szakirányokat néztem ki. Viszont nem tudok dönteni, hogy melyik legyen, mert mindegyik nagyon tetszik. Megköszönnék pár pro és contra érvet/ tapasztalatokat ezen a téren.
Ápoló szakon (Pécs), készülj fel, hogy addig fognak szopatni, amíg az élettől is elmegy a kedved. Szigorlatokon teljesíthetetlen követelmények, hatodjára talán átengednek, pedig előtte is tudtál mindent.
Azt kicsit nehezen hiszem, hogy 40 főből 35 nem készült fel megfelelően.
Olyan dolgokat kérnek egy zh-ra, amit az orvosin 2 félévig oktatnak, de az elvárt ismeretszint ugyanaz.
Ez pl. egy levelező hallgató esete volt a neuroanatómiával, aki amúgy x éve eü dolgozó.
Kritikán aluli az oktatói hozzáállás, arről nem beszélve, hogy 10-ből nagyon maximum 1-2 ember jut el a végéig. A szakmai gyakorlaton színtiszta megalázásra is fel kell készülni. Nem mindenhol persze, de tudj róla.
Ezt nem csak azért mondom, mert nekem ez volt a tapasztalatom és emiatt akarom lehúzni, nem erről van szó. Akit ismertem, mialatt etk-ra jártam, amit hallottam mástól, akik otthagyták, váltottak, ugyanezt igazolja.
Szülésznőről nem tudok nyilatkozni. De ápolót nem tudom tiszta szívből javasolni.
Ha nagyon vonzz, akkor próbáld ki, tapasztald meg, egy félév után is válthatsz, sőt ezen a területen több után is, mert van átfedés a tárgyak között, nem csúszol meg annyira.
Köszönöm szépen a választ!😊
Azt elfelejtettem hozzátenni, hogy első sorban Pest jöhet szóba, úgyhogy a Semmelweis Egyetemet jelölném meg mindkét szak esetében elsőként. Remélem ott valamivel jobb a helyzet.
A mentőtiszt hallgatók közül volt, aki a SE-re ment át, mert ott jobb, az SE-ről meg fordítva.
De én azt gondolnám, az SE jobb lehet.
Sok sikert neked!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!