Ennek a szovegnek mi a kommunikacios funkcioja?? informaciokozles vagy erzelemkifejezes?

Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az

alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell

életre keltenie úgy, ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli”.

(Latinovits Zoltán)

Latinovits kiváló volt Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Radnóti

Miklós, Nagy László, Juhász Ferenc verseinek előadójaként. Verset mondott már az elemiben,

később is iskolai rendezvényeken, s ahogy ő fogalmazott: a viharos élet-hajózásaiban is,

Debrecenben és később még inkább. Vallotta: „A vers olyan emberi beszéd, ami a dallal, az ősi

dallal rokon. Rokon avval a kimondhatatlannal, ami már-már titkos, sámáni mesterség. A vers

az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a

létről.”

A Surányi Ibolya szerkesztette Verset mondok című gyűjteményes kötetben olvasható:

„A fiatal Latinovits még nem rendelkezett azzal a kifejező és vivő erejű hanggal, azzal a gazdag

modulációval, amely az érett művészt jellemezte.” Latinovits saját elemzésével igyekezett

közelebb kerülni a költőhöz és a műhöz, próbálta megtalálni a kulcsot a versek

feldolgozásához. Rajzos ábrákat készített Petőfi, Ady verseihez. Sajnos az Adyról szóló

magyarázatok elvesztek. 1969 januárjában az Egyetemi Színpadon rendezett Ady-esten

Latinovits versmondásával megtörte a generációk hosszú sora óta megszokott ünnepélyes–

magasztos előadói stílust az Ifjú szívekben élek előadásával. Szótagolásával, szüneteivel,

szuggesztív jelenlétével magával ragadta a hallgatóságot. Az első önálló estjét, amelynek

gerincét Ady versei adták, 1969. március 3-án mutatta be az Egyetemi Színpadon, Mezey Mária

és Cserhalmi Anna közreműködésével. Húszéves versmondása éri el a csúcsát ezen az esten

– írta Surányi Ibolya. B. Nagy László kritikájában megjegyezte: „Lehet [C], hogy Latinovits

törvényszegő, tilos fogásokkal él; de a közönség magát a költőt látta a színpadon

megelevenedni.”