Felvételi számításnál, ha feltöltöttem az OKJ-met (ami 5-ös lett) a felvire, akkor az ügyintézésben mikor fogják feldolgozni? És ha feldolgozzák, akkor ki fogja írni, hogy esetlegesen tudják-e 400 pontnak számolni az adott szakon?
Arra is kíváncsi lennék, hogy ez a pontszámítási módszer kiderülne-e a ponthatárok kihirdetése (július 21.) előtt?
A válaszokat előre is köszönöm! :)
De ha szakirányú az OKJ, és 54 vagy 55-ös kezdetű, amennyiben legalább 4-es lett a bizonyítvány, akkor van olyan pontszámítási módszer amiben lehet négyszerezni.
Tehát pl ha valakinek 5-ös lett, az 100 pont és azt négyszerezik.
(És mint tudjuk a Felvi a jelentkező számára legkedvezőbb pontszámítást veszi figyelembe.)
Leginkább azoktól kérdezem, akik tavaly felvételiztek, hiszen ők már benne voltak ebben a rendszerben, és kezelték a tavalyi ügyintézési felületet a felvin.
(2021-től lehetséges ez a pontszámítási forma.)
Nem érdekli a felvit hogy hanyas az eredmény. 2-5 ig is 32 pont jár. Én a hármas OKJ-ra kaptam 32 pontot ugyanúgy. Csak akkor számít bele ha szakirányú,de mindeféleképpen 32 pontot kapsz!
A négyszerezést azt a Diplomára értik. Például: mesterszakon szoktak így számítani.
Utolsó válaszoló:
Kérlek nézd meg a linket, amit beküldtem, és olvasd is el, amiket írtam.
Ez a forma 2021-től lehetséges.
Egyébként meg, ha 3-as lett az OKJ-d akkor tényleg nem vonatkozik rád. Az valóban 32 pluszpont.
Az OKJ középszintű érettséginek felel meg. Így mindenképp kell egy, a szakon meghatározott emelt szintű érettségi. De nem feltétlenül abból számítják, ha van egy másik pontszámítás, ami kedvezőbb lenne a jelentkezőnek.
De ha ennyire tudod akkor miért tőlünk kéred a választ? Ott a felvi ügyfélszolgálata és jobban fogja tudni mint mi.
Amúgy meg elég szégyen hogy egy OKJ bizonyítvány már többet ér mint egy közép vagy egy felsőfokú nyelvvizsga
Az ügyfélszolgálattal már sokszor beszéltem, és ez a téma is felmerült többször is. Csak nem kaptam rá egyértelmű választ, így gondoltam olyannal kérdezek rá, aki hasonló helyzetben volt.
Szerintem nem feltétlenül. Sőt így egészen igazságos, főleg ha azt nézzük, mennyi ideig tart egy OKJ, és hogy mennyit tanul közben rá az ember.
Én azért nem nevezném könnyebbnek az OKJ vizsgát, mint egy középfokú nyelvvizsgát, de kinek mi.
Amúgy a saját kérdésemre visszatérve, ha esetleg valakinek a jövőben szüksége lesz a válaszra:
Ha minden szükséges, érettségi pontszámitáshoz fontos kritériumod megvan, akkor a rendszer (amint feldolgozzák a szakmai vizsga doksiát) rögtön kiírja a pontot.
Nekem pl. mivel most szerzem meg az emelt szintű érettségimet, ezért 0 pontot ír az összes helyhez ahová jelentkeztem, mivel ugye még nincs bent a rendszerben az emelt szintű érettségim. (Általában a bizonyítvány/tanúsítvány stb. megszerzése után kb. 2 hét a doksi úgymond "hitelesítése", vagyis mire bekerül a rendszerbe.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!