Ez a tanár diák viszony büntetendő?





Minden tanár-diák szexuális viszony büntetendő.
A diák alárendelt, kiszolgáltatott helyzetben.
A tanárt nemcsak kirúghatják, hanem büntető eljárást indítanak ellene, és eltiltják a hivatásától.





1-es
Nemcsak szexuális viszony, hanem már a kezdeményezés is, tehát ha egyáltalán közelít hozzá mint férfi a nőhöz, szóvá teszi, megsimogatja, ír neki, vagyis verbálisan abuzálja.
Nagyon súlyos bűncselekmény.





Egy diáklány a tanárára felnéz, ideálképet alkot róla.
Nem tévesztendő össze a szerelemmel. Akkor sem, ha a lányt azt hiszi.
A tanár ezt észlelheti, észre veheti.
Ha ezzel visszaél, akkor bűnöző.





Ha a bütetendő alatt büntetőjogot értesz, akkor nem bütetendő.
A lány 17 éves. A nagykorúságnak itt nincs jelentősége, a nagykorúság polgári jogilag releváns, ami csak annyit jelent, hogy 18 év betöltésétől korlátozás nélkül cselekvőképes lesz, ergo maga köthet jogügyletet.
Itt lényeges a beleegyezés, meg az, hogy a lány is akarja. Ha nem akarná, illetve meg lenne félemlítve, esetleg az aszimmetrikus viszony miatt egyfajta kényszerítésről lenne szó, akkor igen. Viszont azt írtad, hogy akarja, ő is részese ennek a saját elhatározásából. Elképzelhető, hogy valójában nincs beleegyezés, de a "hatalmi" helyzet miatt inkább igent mond, és neked is így adja elő.
Ameddig megáll a beleegyezés, addig:
Szexuális kényszerítés;
Szexuális erőszak;
Szexuális visszaélés;
sem valósul meg. Az életkornak csak akkor lenne jelentősége, ha14 éven aluli lenne, akkor hiába egyezne bele, az életkora miatt úgy tekintjük, hogy nem képes mérlegelni a helyzetet, így beleegyezni sem tud.
Talán, esetleg egy kiskorú veszélyeztetése megállhat.
Másik kérdés, de erről nincs a kérdésben szó, hogy mi van ha a 17 éves lányról van szexuális tartalmú felvétele, esetleg ő kért, akkor az már masszív gyermekpornográfia.
MÁS kérdés, hogy a büntetőjogon kívül lehet más vonzata is. De az jellemzően tanári, etikai, illetve oktatási, munkajogi probléma lehet. Akkor is max. megszüntethetik a munkaviszonyát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!