Változtatnak a vizsga nehézségén egyetemen (egy viszgaidőszakon belül)?
Voltam vizsgázni egy tárgyból, könnyű volt, de csak négyes lett, mert nem volt elég időm készülni. Gondoltam, hogy elmegyek javítani, de attól tartok, hogy nehezebb lesz.
Szoktak a vizsgákon változtatni? Szabad ilyet egyáltalán? Mivel így nem egyforma eséllyel indulnak, akik különböző időpontban vizsgáznak.
Számítógépen volt a vizsga, kérdésbankból, a tanár azt mondta, hogy lusta volt több kérdést írni, ez volt december közepén, lehet, hogy azóta írt még hozzá?
Ne haragudj, hogy beleszólok de egyetemen én a négyest pezsgővel ünnepelném :D
Vagy nagyon ösztöndíjra szorulsz, hogy ennyire számít neked?
Egyébként ha fel vagy rá készülve akkor szerintem menni fog, de te tudod, én a kettest sem javítottam ki anno.
Igen, simán
Nálunk az A vizsgákon között is volt különbség. Az első A-n ZH kérdések voltak, a 2.-on pedig olyanok, amik még az előadásban sem voltak benne. Kérdezz utána a felsőbb éveseknél, de ne feltétlen alapozz rá
Ugyan így jártam. 4-es, pedig meg tudnám csinálni az 5-öst, de nem jött ki a lépés.
Van ilyen.
Némelyik tárgyból nehezedik a vizsga, ha a tiéd ilyen ne próbáld meg újból.
Egyébként pedig a legnagyobb nyugalommal, ha van időd!
Egyrészt az, hogy kinek mi a nehéz, relatív. Lehet olyan, hogy a következő vizsga a tanár szemszögéből ugyanolyan nehézségű, míg a hallgatók szemszögéből már nem, lesz aki könnyebbnek éli meg, lesz aki meg nehezebbnek.
Másrészt tanárfüggő is. Van, aki csak összeállítja a kérdéssort/feladatsort, nem figyeli a nehézséget. De olyan is van, aki igen. Nálunk például volt olyan tanár, akinél köztudott volt, hogy az első decemberi vizsga mindig a legkönnyebb nála, a második decemberi már nehezebb, de még mindig könnyű. A januári első már nehéz, utána meg minden további már gyilkos.
Illetve nézd meg a tanulmányi és vizsgaszabályzatot, hogy mit ír a javításról. Nálunk például nem csak javítani lehetett. Ha valaki javítani akart, azzal kb törölte az előző vizsgaeredményét. Ha rosszabb lett, akkor is a friss eredmény számított. Tehát akár négyes után meg is lehetett bukni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!