Az orvosi egyetemek honnan szereznek be holttesteket?
Egyrészt vannak az anatómián használt, formalinban tartósított testek/szervek. Úgy tudom, hogy ők vagy olyan emberektől származnak, akik felajánlották a testüket erre a célra, vagy olyanoktól, akikért nem "jelentkezett" senki, amikor meghaltak. Nem tudom, hogy ma is lehetséges-e valakit külön, még életében adott engedély nélkül így "felhasználni", de valószínűleg a régebbi rendszerekben kevésbé volt ez szabályozva. Úgy tudom, hogy messze nem csak néhány évig használnak fel egy-egy preparátumot (de persze ez függ az állapotától is). Tulajdonképpen ameddig megfelelő állapotban van az oktatáshoz, addig semmi akadálya, hogy megtartsák, azért annyian nem ajánlják fel a testüket ilyesmire, hogy pár évente mindenből új legyen.
Vannak anatómián, patológián és valószínűleg egyéb helyeken is használt, lezárt üvegekben úszó, formalinban tartósított, preparált szervek, nyilván ezeket nem "piszkálja" senki (ezért nem sérülnek), kb. a dédunokáink is ugyanezeket fogják használni, mikor ők járnak egyetemre.
És végül vannak a patológián látott "friss" holttestek, ők többnyire kórházban elhunyt emberektől származnak, akiket egyébként is boncolnának hallgatók nélkül is. Vannak köztük olyanok, akiknél nem látták indokoltnak a boncolást, mert enélkül is egyértelmű volt a halálok (mondjuk egy végstádiumú daganatos beteg), de simán csak oktatási célból boncolják őket, hogy láthassuk az adott elváltozást.
Viszonylag sok hajléktalan holttestét használják bonctermi gyakorlatokon.
És vannak idősotthonban hozzátartozók nélkül elhunytak is.
A preparatumok évtizedekig megmaradnak, egy-egy holttest is hosszú évekig alkalmas oktatásra, amíg "el nem fogy".
Javaslom a szegedi anatómia múzeum megtekintését.
Igaz, nem egy szokványos kiállítás,de érdekes, és ott fogsz látni 40-50 éves preparátumokat is.
A lényeget elírtam: tehát, idősotthonban elhunyt, hozzátartozók nélküli emberekről írtam a második sorban.
De remélem így is érthető volt.
Ez engem is nagyon érdekelne. Lányom most jár orvosira, és gyerek szívet mutattak be órán. Azt mondta az oktató, hogy valószínű kamaszé lehetett.
És néztek már kisgyermek csontokat is, igaziakat.
Ez jogilag hogy történik? El sem tudom képzelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!