Tényleg jobb pedagógus az, akinek van gyereke?

"Arról van szó, hogyha van saját gyereked, jobban meg tudod érteni a problémáikat."

Szerintem nem. Szülő vagyok, fingom sem volt, mi baja volt, mikor leverte magát a földre, vergődött, nyifogott, akkor sem, amikor idősebb korban rám vágta az ajtót.

Később pszichológiát tanultam, akkor tanultam meg, mit láttam.

Nem a szülés tesz többet tudóvá, hanem a tanulás. Nagyon sok szülőnek az a kényszerképzete, hogy mivel felnevelt 1-2-3 gyereket, ő már tudja, hogy megy ez és tudja a válaszokat a kérdésekre. Más gyerekével kapcsolatban is. Nyilván ez hülyeség.

A pedagógiához igazából érzék kell, ami vagy megvan az emberben, vagy nincs. Pl. amikor ott állsz az osztályteremben tanárként, tartod az órát, és valamelyik gyerek benyög egy nagyon béna poént, akkor vagy elütöd azzal, hogy rátromfolsz egy másik poénnal, és röhögtök egyet, és megy tovább az óra; vagy megállsz, és elkezded összeszidni a gyereket. Mindenki döntse el, melyik a jobb pedagógus.

Vagy amikor azt látod, hogy jött egy új gyerek az osztályba, és mindenki csúfolja, senki nem beszél vele. Osztályfőnökként mit kell ilyenkor csinálni? Nekem volt egy osztályom, ahol ez történt, és az osztályban volt az alfahím fiú, akitől mindenki félt, mindenki hallgatott rá, de én tudtam, hogy a lelke mélyén egy jólelkű gyerek. Odaültettem az új gyerek mellé. Először csak azt láttam, hogy egy idő után az alfahím gyerek elkezd vele beszélgetni, majd azt, hogy megvédi a többi gyerektől. Végül pedig az új gyerek ugyanúgy beszélgetett mindenki mással, mintha nem történt volna semmi...

Én úgy gondolom, hogy ezeket nem lehet tanulni az egyetemen sem, persze ott tanítanak néhány módszert, néhány fogást, hogy bizonyos helyzetekben hogy kell viselkedni. De az éles szituációk döntik el, hogy abban a pillanatban mit döntesz, mit csinálsz. És szerintem ennek semmi köze ahhoz, hogy van-e gyereked, vagy hogy mit tanultál erről az egyetemen. Vagy van hozzá érzéked, vagy nincs.

(Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell egyetemet elvégezni ahhoz, hogy valakiből jó tanár legyen).

A szülőségnek meg ehhez semmi köze nincsen. Nekem pl. nincs gyerekem, mégis úgy gondolom, hogy tudok a gyerekekkel bánni. Ez mellett meg látok egy csomó szülőt, aki alkoholista, veri a gyereket, sajnos nagyon sok ilyen van, és nem értem, hogy annak idején minek vállalt gyereket, ha aztán meg írogathatom a különféle szakértői véleményeket a mindenféle gyámhatóságoknak, hogy a gyerek milyen veszélyeknek van kitéve ilyen-olyan közegekben. Ennek fényében én is eléggé meg tudok sértődni, ha egy-egy okoskodó szülő azzal akar nekem érvelni, hogy "nincs is gyerekem", neki meg van, tehát ő jobban tudja... Hagyjuk már.