Szerintetek melyik lenne a jobb? Egyetem rögtön érettségi után vagy egy év kihagyás?
12.-es vagyok. Nem terveztem „gap year”-t csinálni, csak felmerült bennem a gondolat. Nyilván megvannak az előnyei és a hátrányai és el lehetne tölteni értelmesen azt az egy évet, csak nekem az a problémám ezzel, hogy én már alapból csúszok egy évet, mivel nyelvi előkészítős osztályba jártam még az előző sulimban és ez az egy év már nem oszt, nem szoroz, de azért annyira „elvesztegetni” sem szeretném az éveket, mert elég sok tervem van, amelyeknek a megvalósításához kell azért egy jópár év és nem akarok 30 éves koromig a szüleim pénzéből élni, szeretném már építgetni a karrieremet, elindulni az úton, ehhez pedig szükségem van diplomára, sőt, másoddiplomát is szeretnék csinálni. Másrészt 9.-es korom óta tudom, hogy melyik egyetemre szeretnék menni és mit szeretnék majd dolgozni és tudom, hogy nem lesz az egyetem sem tökéletes, de már évek óta várom, hogy egyetemre menjek és egyetemista lehessek, most akkor még húzzam az időt? Így is 24 éves leszek, mire megszerzem azt a diplomát, ami kell (5 éves képzés).
Ha kihagynék egy évet, az alatt az idő alatt megcsinálnám a jogsit és még jobban ráfeküdnék a nyelvtanulásra, nyelvvizsgáznék. Most is tanulok nyelveket és nyelvvizsgám is van, de még. Németből pont egy éve tettem le a középfokút, azóta nem foglalkoztam vele, de el tudnék menni nyelviskolába Ausztriába is (van családtag ott), elvégezni egy C1 kurzust és letenni a felsőfokú nyelvvizsgát. Nem szeretem a németet, de valóban hasznos nyelv és viszonylag jól megy, azt hallottam, hogy németből középfokról eljutni a felsőfokra már nem olyan nehéz. Spanyolból most csináltam meg egy középfokút, sima itthoni nyelvvizsgát, szintén tanulhatnám még tovább és letehetnék egy DELE C1-es nyelvvizsgát. Akár egy új nyelvbe is belekezdenék (olasz), ez már régóta tervben van.
Ezeken kívül, ha találnék valami olyan munkát, ahová felvesznek és rugalmas a munkaidő, tudnék részmunkaidőben dolgozni, akkor abban is benne lennék.
Nem tudom, mi lenne a jobb. Tényleg sok előnye lenne ennek az egy év kihagyásnak, de közben meg nagyon akarok már egyetemista is lenni és nem akarom „vesztegetni” az éveket. Az idősebb ismerőseim azt mondják, hogy ne aggódjak, ne siessek sehova, rengeteg időm van még, de ha belegondolok, azért annyira nem... Meg azt is rossz lesz látni, hogy a volt osztálytársaim már régen diplomáznak, amikor én még csak épp elkezdem majd.





Érettségi után csak akkor érdemes kihagyni, ha
- nem vettek fel álmaid szakjára
- nem tudod még, mihez is akarsz kezdeni.
Ha már kihagyás, sokkal inkább "megéri" később, pl.
- lehet valami gond egyetem közben, ami miatt passziváltatni lenne célszerű (pl. egy sikertelen kurzus, ráépülős tárgyakkal)
- sok helyen automatikusa vesztesz egy évet, ha elmész Erasmus-szal külföldre egy félévre, mert nem minden külföldi kurzust / gyakorlatot ismernek el
- egyszerűen belefásulhatsz az 5 évbe, és kihagyhatsz végzés előtt, amikor már valóban szakmai gyakorlati munkát tudsz végezni, akár olyan helyen, ahol később véglegesítenek is










Túl hosszú így mem olvasom el, bocsi.
Viszont egyszerűvé teszem a választást.
Ha 100%-ig tudod hogy mit akarsz tanulni akkor belevághatsz rögtön de minden opcionális. Ha kiakarsz hagyni egy évet kezdés előtt az mindenképpen jó csak figyelj rá hogy ne kallódj el közben. Töltsd hasznosan azt az évet.
Pl.ha egész idő alatt a szobádban akarnál gubbasztani az nem jó se idegileg se fizikailag.
Ha nem tudod hogy mi akarsz lenni vagy nem vagy biztos a választott szakmában akkor azt az évet arra is szánhatod hogy felfedezd hogy mi érdekelne.
De alapból az egyetemre menést konkrét ötlet nélkül nem támogatom. Akkor inkább találj valami egyszerűelót és menj egyetemre később amikor megjön az ihlet
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!