Csak én látom így a felnőttkori tanulást? Kinek mi a véleménye?

Sokan tanulnak felnőttként, valaki egyetem, valaki okj-n, egyetemen nappalin és levelezőn is és úgy tudom, hogy nehezebb szakokon is bőven vannak idősebb hallgatók (jogon, pszichológián, de még orvosin is).

Én már megszereztem 2 diplomát, az egyik alapszakos, a másik mesterszakos és egy ideig biztosan ezen a területen szeretném kipróbálni magam, de fontolgattam, hogy tanulni kellene valami mást is vagy máshol kellene dolgoznom később.

Nyilván mindenkinek lehetnek új ötletei és vágyai felnőttként, akár úgy is, hogy már 10 éve az addigi szakmában van vagy gyerekei vannak és változik az ember, a körülmények is, én mégis úgy gondolom, hogy elég nehéz felnőttként, mondjuk 30 évesen vagy azon túl valami újba kezdeni. És most nem arra értem, hogy valaki a szakmáján belül vált valami másra, például addig iskolapszichológus volt és rájön, hogy neuropszichológus akar lenni, hanem azokra a helyzetekre, amikor egy teljesen új területen kell elkezdeni tanulni és tapasztalatot szerezni és elhelyezkedni.

Egyesek ezt nem tartják lehetségesnek és hülyeségnek tartják, azok, akik benne vannak, azokról viszont gyakran az a benyomásom, hogy úgy nyilatkoznak, hogy nem is olyan nehéz, könnyű rávenni magad és összeszedned a bátorságod, simán megoldható időben, semmi gond a belerázódással és minden jó. Az ismerőseim, rokonaim is mondják, hogy tanuljak még valami mást ha engem más érdekel, fiatal vagyok még, mások is képesek rá, de nekem olyan nehéznek tűnik.

Már az első lépés is nehéz, hogy egyáltalán az ember el tudja dönteni, hogy akar-e valami teljesen új dologba belevágni felnőtt fejjel mikor a mai világban minden bizonytalan meg annyi mindenre kell az idő amúgy is. És akkor még ott van a tanulás, hogy bele fog-e rázódni, tényleg lesz-e tehetsége hozzá, fog-e munkát kapni a fiatalabb riválisokkal szemben és még ezen kívül annyi minden.

Szerintetek én vagyok túl gyáva vagy mások túl magabiztosak?

Én még 30 sem vagyok, 25 vagyok csak, mégis olyan érzésem van mintha én már kifutottam volna az időből.

Ha valaki 25 évesen jön rá, hogy ő mást is szeretne tanulni vagy váltani akar és nem okj-ra megy hanem egyetemre, akár levelező, akár nappali, akkor ha nem elégszik meg egy alapszakkal (ami bizonyos szakok esetében nem sokat ér), akkor 5 évet tanul szóval még ha 25 évesen kezdi, akkor is 30 mire végez de ha olyan szakma, hogy esetleg specializálódni kell (ez attól függ persze, hogy milyen munka de például pszichológusoknak, jogászoknak, fordítóknak sem árt, az orvosokról nem is beszélve) akkor meg még később fejezi be a tanulmányait és mire még gyakorlatot szerez azon a területen, addigra eltelik megint egy kis idő.

És akkor fent én egy ideálisabb esetet vázoltam fel mert ha valaki 30 évesen tudja csak kezdeni és akkor még nem végez (mondjuk azért mert 25 évesen hiába jött rá mit akar, még spórolnia kell vagy 5 év munka után akar új pályát), akkor 35-36 évesen végzi el és akkor ha még szakosodik valamire, akkor már 38 vagy attól függ ki mire szakosodik és majdnem középkorú lesz mire bedolgozza magát. Nem kell mindenhol szakosodni meg nem mindenhol muszáj de most tételezzük fel a legnehezebb esetet.

Nem késik el az, aki 30 évesen kezd tanulni valami teljesen újat?

Az OKJ másabb, az rövidebb idő de nem akartam erre kiélezni a kérdést mert nincs mindenből OKJ.