Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Milyen opcióim vannak, ha a...

Milyen opcióim vannak, ha a szüleim nem támogatják a gyógyszerészetit?

Figyelt kérdés

Gimi után 2 évig tanultam egy szakon, amit utáltam, ezért átjelentkeztem egy másikra, ahol idén már megkaptam a BA diplomámat. Most 24 éves vagyok, és gyógyszerész szeretnék lenni, de a szüleim hallani sem akarnak róla, mert 5 év. Már gimiben is gyógyszerész akartam lenni, de máshogy alakultak a dolgok, sokat sportoltam, és a kettő közül kellett választanom. A felvételi a sportsulira viszont elsőre nem sikerült, de felvettek a Corvinusra (ez a szüleim vágya volt). Nagyon utáltam a szakot és a közösséget is, úgyhogy 2 év után otthagytam. Már akkor is a gyógyszerészetin gondolkodtam, csak mindig elnyomtam magamban, és inkább sportoltam. A sportsulit most elvégeztem 3 év alatt, és most döntöttem el biztosan, hogy én akkor is menni akarok az álmom után. A szüleim szerint folytassam a sportot, iratkozzak be a mesterképzésre, és ne is gondolkodjak a gyógyszerészetin, ne akarjak 29 éves koromig egyetemista lenni, közben mindig felhánytorgatják, hogy bezzeg, ha elvégeztem volt a közgázt, akkor már lenne jó munkám, stbstbstb.

Anyummal valamennyire megegyeztünk, hogy megcsinálhatnám a kémia érettségit, de ő akkor is jobban támogatja azt, ha már felvettek mesterképzésre, hogy folytassam azt. Majd arra hivatkozott, hogy ő már nem fog tudni anyagilag támogatni, miből fogok megélni? Felhoztam a diákhitelt, de kizártnak tartja, szerinte meg se próbáljam felvenni. Mondtam, hogy elmegyek dolgozni, de azt mondta, hogy gyógyszerészeti mellett nem lesz időm dolgozni. Az egészből az bánt a legjobban, hogy szerintük nem tanulhatok 29 éves koromig, ilyenkor a korombeliek már rég dolgoznak, és én is rég dolgozhatnék közgazdászként.

Nem tudom, mit csinálják. Ráadásul amikor elmondtam, hogy csak jövőre kezdeném el a gyógyszerészetit, akkor dühösek lettek mindketten, hogy nem hagyhatok ki egy évet, ha pedig az emelt kémiára szeretnék készülni, akkor teljesállásban sem dolgozhatnék, csak részmunkaidőben, ami nem elég arra, hogy kijöjjek egy hónapra, ők pedig nem biztos hogy fognak tudni anyagilag támogatni.

Nem értem, miért olyan nehéz 1 évig hagyni engem készülni a felvételire, utána pedig 5 évig simán felvehetném a diákhitelt.


2021. júl. 22. 23:13
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
72%

Én is 24 éves vagyok. Nekem a képzőművészeti és irodalmi irány volt a nagy álmom. Megélhetés és szülői nyomás miatt programozó lettem. Nem utálom ezt a szakmát sem, egészen jó, de mellette estin festői képzést csinálok. Teljes munkaidő mellett. Majd nem kitűnű bizonyítvánnyal végeztem idén. Abból a képzésből még van egy évem. Közben beiratkoztam egy írói tanfolyamra. Utána a BTK-ra szeretnék menni estire vagy levelezőre.

Amúgy rugalmas, de teljes munkaidőben dolgozom. Nem lehetetlen. Csak nyitottnak és kitartónak kell lenni. Amit igazán akar az ember, azért meg kell küzdeni. ;)

2021. júl. 22. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 A kérdező kommentje:

Köszi a választ, és gratulálok! :)


Az a baj, hogy sok mindenkitől hallottam, hogy az orvosi és a gyógyszerészeti mellett nem nagyon van idő dolgozni. Lehet megbeszélem velük, hogy támogassanak továbbra is úgy, mintha mesterképzésen lennék, és majd kitalálom, esetleg felveszem a diákhitelt.

2021. júl. 22. 23:34
 3/25 anonim ***** válasza:
51%

azért nincs mellette idő dolgozni, mert ezek nappalis szakok, nem léteznek levelezős vagy esti rendben


érdemes végig gondolni, hogy miért is kell neked az a papír egyáltalán

a gyógyszerész az csak akkor kell feltétlenül, ha az egészségügyi ellátó rendszer részeként akar valaki dolgozni

illetve akkor sem, mert ez csak a státusz, egyébként egészségügyi szakdolgozókból is nagy a hiány, és a kezdő gyógyszerészek 10-15 évig egyébként se számíthatnak másra csak a közalkalmazotti bértáblára, amíg nincsenek meg a különleges szakvizsgák és szolgálati évek


azon kívül simán helyettesíthető a szakterületnek megfelelő papírral

senki nem fogja az eredményeidet elvitatni, hogyha gyógyszervegyészként dolgozol a sanofinál és nem gyógyszerészként


ismerek egy kutatót a semmelweisen, aki mérnök informatikusként kutatja a rákot, mert ő azt teszi hozzá a kutatáshoz, amihez ért, arra használja a szaktudását, amilyen munka őt kielégíti


"ha pedig az emelt kémiára szeretnék készülni, akkor teljesállásban sem dolgozhatnék, csak részmunkaidőben"


ha egyébként elvégeztél egy szakot, akkor nem lehet olyan nehéz az érettségi

mert nem maga a kémia a nehéz, mert az lófütty

azt méri az emelt szint, hogy képes vagy-e fogalmakat pontosan precízen rendszerben értelmezni, illetve, hogy milyen a matematikai logikai készséged


azt lehet még csinálni, hogy a sporttudományon belül megkeresed azt a területet, ami a gyógyszerészekkel közös, és a mesterképzés alatt keresel egy olyan gyakorlati helyet

írhatsz TDK munkákat is a témában

2021. júl. 23. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 A kérdező kommentje:

A logikai készségeim jók, matekból pedig mindig kitűnő voltam.

Mindenképp a gyógyszerészetit szeretném, imádtam a kémiát, érdekelnek a gyógyszerek, szeretném mélyebben megérteni a működésüket. Az a baj, hogy gimiben nehéz volt dönteni, mégis a sport mellett döntöttem, mert nagyon jó voltam benne, és hobbiként nem lett volna kielégítő. Úgyhogy csak arra koncentráltam, és nem lett volna időm kémiából meg bioszból is érettségizni. Most már lenne, de nem értem, hogy miért gáz az, ha 24 évesen kezdeném el, szerintem még fiatal vagyok. Sok volt osztálytársam most kezdi csak az alapképzését, mert eddig külföldön dolgoztak.

2021. júl. 23. 00:25
 5/25 anonim ***** válasza:
66%

a gyógyszerészeti csak részben szól a gyógyszerekről

ott azokra a pályákra készítenek fel, ahová ez a formális képzés jó lesz


tehát azzal a formális képzéssel mit akarsz majd kezdeni 29 évesen


mert lehet, hogy nem kell addig várni rá, mert van gyorsabb módja is olyan munkát szerezni

2021. júl. 23. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 A kérdező kommentje:
Értem, és köszi az alternatívákat, de megvan az oka, amiért gyógyszerész szeretnék lenni, és nem más.
2021. júl. 23. 00:54
 7/25 anonim ***** válasza:
69%
Szépen végigdolgozod az egy évet, lesz pénzed. Aztán felvesznek, koli, vagy egy olcsó szoba bérlése, dh. Nem kötelesek 30 éves korodig fizetni, hogy te nem tudsz dönteni.
2021. júl. 23. 05:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim válasza:
85%
24 évesen amúgy már nem is kell figyelembe venned mit akarnak a szüleid. Felnőtt vagy, azt csinálsz amit akarsz, viszont azt tényleg nem várhatod el, hogy anyagilag is támogassanak még 5 évig. Sajnos mindenképp dolgoznod kell, amíg felkészülsz a kémia érettségire, utána pedig vedd fel a diákhitelt és ne érdekeljen mit mondanak.
2021. júl. 23. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
30%

24 evesen miert anyuciekhoz kell rohangalni, hogy neked mi az almod? Haho, nem kotelesek teged 30 eves korodig ellatni. Szepen elmesz dolgozni, ujraerettsegizel ha kell, jovore jelentkezel. Dolgozol szepen az egyetem mellett, veszel fel diakhitelt es eltartod magadat. Ha erre nem vagy kepes, akkor ez ennyi volt. De ne anyadekon akarj eloskodni.

En is elakartam menni mesterkepzesre peldaul, de az elet máshogy hozta. Nem sirtam anyameknak, hanem elkezdtem dolgozni, lakast bereltem, es most jutottam el oda, hogy megtudom csinalni a kepzest.

2021. júl. 23. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
93%
Szerintem mindenképpen próbálj beszélni a szüleiddel, mert az a biztos. Az érettségire fel lehet készülni munka mellett is, de az egyetem már más tészta. Nappali szakokon iszonyat nehéz egyáltalán csak olyan munkát találni (pláne ha vidéken tanulsz), amely időbeosztást tekintve megoldható, nemhogy még mellette tanulni is. Ráadásul nem egy olcsó mulatság, mert kell fizetni kollégiumot / albérletet (mert nem könnyű bekerülni a kollégiumba, de egy albérleti szoba is van 60 ezer plusz rezsi, még vidéken is), az egyetemi dolgokat (pl. jegyzet, könyv, nyomtatás vagy ha elbuksz egy tárgyat), kell enni, ruházkodni, tisztálkodni, takarítani, lehetnek egészségügyi költségeid is stb. Ez nem kevés pénz még önmagában sem, nemhogy még a tandíj (mert ha már államilag támogatott formában tanultál, akkor nem maradt elég féléved a gyógyszerészetire) fizetése mellett. Szóval, ha felvenném a diákhitelt (mert a tandíjra más megoldást én sem nagyon látnék), akkor még ott lennének a járulékos költségek, a szimpla megélhetési költségek és az sem 2 forint. Akkor arra vegyek fel megint diákhitelt? Ezt meg majd mi a jó fenéből fizetném vissza? Én nem vállalnám be, hogy az első félévtől kezdve folyamatosan dolgozom az egyetem mellett, mert az embernek ilyenkor még fogalma nincsen az adott szakról, hogyan lesznek az órái, mennyit kell bejárni, milyen számonkérések lesznek, mennyit és hogyan kell készülni stb. Szóval én mindenképpen megpróbálnék legalább némileg a szüleim támogatására hagyatkozni és emiatt megpróbálnám őket meggyőzni, mert másképp túl sok a kérdőjel. Szerintem amúgy alapvetően egyáltalán nem baj, ha valaki 29 éves koráig tanul vagy több képzést is elvégez, de egyértelműen nehezebb helyzetben van. Szóval lehet mondani, hogy 24 éves vagy, felnőtt, oldd meg stb., de ez nem ilyen egyszerű.
2021. júl. 23. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!