Szerintetek a mostani egyetemisták meglesznek bélyegezve mint "covid diplomások" a munkáltatók által?
Most végeztem a BSc-vel, de a szak fele távoktatásban zajlott a covid miatt.
Egyik előadó feszegette is korábban, hogy dolgoznak egy hibrid oktatáson, hogy nehogy "covid graduate"-nek bélyegezzenek meg minket.
Mit gondoltok erről?
Nekem például a szakom csak annyiban változott a távoktatásra állás miatt, hogy egy vizsgám helyett beadandó lett. A többi tantárgyamnál minden feladat/követelmény ugyanaz maradt, csak nyilván prezentációk is például Teams-en lettek lebonyolítva, nem pedig személyesen. Szóval összességében nem mondanám, hogy esett volna a színvonal, vagy könnyebbek lettek volna így a dolgok. Sőt, a motiváció hiánya miatt sokszor vért izzadós volt már a történet.
Ti hallottatok ilyen dolgokat feszegető emberekről, akik szerint mi csak a google diplomások vagyunk? Mémek már előfordultak.
Vagy inkább épp az ellenkezője, és az emberek rájöttek, hogy így is lehet élni? Én például el is gondolkoztam kimondott távoktatásos mesterképzésen, ha már úgyis online-ra vagyunk kényszerítve.
A munkáltatót nem érdekli, hogy mikor végeztél! A lényeg, hogy tudd amit tanultál. Sőt, hiába tanultad, semmit nem jelent, mert úgyis gyakorlatban fogsz megtanulni mindent.
Ha ilyenen parázol, neked biztos pont nézni fogják! :D
#10 "Nem. A diplomádba nem lesz beleírva, hogy Covid alatt online tanultál X félévet.
...
Ilyen eszembe sem jutna, pedig én is online tudtam már le 3 félévet."
Az egyik dolog ami nem jutott el hozzád, az az hogy senki sem kérdezte, hogy benne lesz-e a diplomában. A másik meg, nem kell itt felvágni azzal, hogy "pff ilyen marhaság nekem nem jutna eszembe, pedig csak 3 félévet tudtam le eddig online :D"
Komolyan nem értem meg, hogy miért válaszol az olyan aki nem tudja értelmezni a kérdést. Bocsi, de most dedó módban nincs kedvem leírni, hogy te is tudd értelmezni a kérdést..
Én olyan kérdésbe nem szoktam bepofátlankodni amikor a világomat sem tudom, görgetek tovább.
Idióta vagy kérdező, csodálkozom, hogy egyáltalán a diplomáig eljutottál. Már ha egyáltalán igaz itt itt firkálsz. Legfeljebb a gyárba jó leszel!
4-es
Ilyen álláshirdetések lesznek ezentúl: "Covidosok kíméljenek."
:D
Valaki ez előtt is csak "google diplomás" volt, elég profi szinten üzik páran a puskázást, tényleg...volt aki mellettem nyomta ezt a legkomolyabb vizsgákon.
Szerintem egyébként teljesen hülyeség az egész, majd akkor kapod meg, hogy covid diplomás vagy, ha majd kérdeznek valami alap dolgot, te pedig hebegni-habogni nem tudsz, akkor megkapod az oltást is, de ha a tudásod rendben van, és képben vagy a dolgokkal, akkor kit érdekel melyik évben végeztél?
"Ilyen álláshirdetések lesznek ezentúl: "Covidosok kíméljenek."
Ez baromi jóóóó! 😂😂😂
"Egyik előadó feszegette is korábban, hogy dolgoznak egy hibrid oktatáson, hogy nehogy "covid graduate"-nek bélyegezzenek meg minket."
Ez arról szól, hogy a tudásod ér-e annyit, mint ha bejártál volna, és lehet, hogy neked igen, de a többségnek nem.
Jó pár helyen külön csoportok voltak a csalásokra vizsgák, zh-k alatt, így többség nem tud többet, sőt, valószínűleg semmit nem tanult az elmúlt pár félév alatt, ami miatt hátrányból indulnak.
Nyilván nem az végzési évszám alapján ítélik meg majd az embert, viszont lehet a távoktatásból hátránya sokaknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!